XianNa történetei

  Tíz éve, talán több is már, valami végső kétségbeesésből fakadó görcsös kapaszkodás okán, ott feküdtem egy idegen szobában és erősen harcoltam a helyzet ellen, amiben furcsa véletlenek folytán csöppentem. Egy férfi hajolt fölém és azt kérte, hogy bízzak benne, nem fog sem testi, sem lelki fájdalmat okozni a művelettel, ami következik. Végtelenül groteszknek éreztem a helyzetet, egy számomra teljesen idegen ember arra kért, hogy bízzak benne és engedjem el a tudatos kontrollomat. Dőljek bele egy számomra, szintén pont annyira vadidegen helyzetbe, mint ő maga, aminek sem a technikáját, sem a várható eredményét nem ismertem. Riasztó volt, szinte már páni félelem lett rajtam úrrá. Rá kellett jönnöm, hogy tulajdonképpen amióta az eszemet tudom, még sohasem adtam át senkinem sem az életem irányítása feletti „hatalmat”. Sohasem engedtem meg magamnak, hogy áldozat, vagy kiszolgáltatott legyek. Most meg hirtelen az voltam, kétszeresen is. Hónapok óta egy gyógyíthatatlannak mondott betegség di

  "Mert a pázsitot locsolni kell, hogy szép legyen" – mondta az édesférjem, ezét este, reggel időzítőre van állítva a hat locsolófej, hogy mérnöki pontossággal körbe öntözze az udvarunk minden apró szegletét, ahol csak valami fűszerű nő. Mert igen, nálunk „pázsit” minden, ami zöld és eltakarja a talajt. Nem vagyunk válogatósak, csak zöldüljön. Így szorgalmasan locsoljuk és nyírjuk a gyermekláncfüvet, a temérdek lóherét, a buckákban nővő lándzsás útifüvet, porcsint, szertefutó indáspimpót, itt-ott megbúvó tyúkhúrt és minden mást. Szóval, a mi pázsitunk ilyen. Sok év kitartó kisszékes-csücsülős, guggolós, hajolós, négykézlábmászós gyomlálása ellenére is, mára győzött a sokszínűség. Szép eukonform szóval élve, biodiverzitás van. De az nagyon. Az eredeti méregdrágán vetett angol pázsit fűmagból kellt fű ma még nyomokban fellehető, talán egy szerényen meghúzódó csomócska formájában a hátsó garázsajtótól jobbra a ribizlibokor árnyékában ott, ahol senki sem látja. Muzeális érték. Mi