XianNa történetei

   „Elveted a tettet, kinő belőle a magatartás. Elveted a magatartást, kinő belőle a jellem. Elveted a jellemet, kinő belőle a sors.”   Hamvas Béla     Talán hatéves volt. Talán még annyi sem. Élete első judo versenyén szurkoltunk neki. Még nem tudott olvasni, de azért szeretett volna maximálisan felkészülni. Ezért az övvizsgára és a versenyre úgy tanulta meg a fontos szabályokat, hogy felolvastuk neki és megtanítottuk, mint a verset. Ő akarta így. Azután ott állt a tatami szélén és kicsit riadtan pislogott felénk. Láttam, hogy nagyon zavarja valami. Vele szemben az első versenytársa, egy picurka copfos kislány. A rakoncátlan szöszke fürtjei két fonatból lógtak erre meg arra. Nagyon elszánt volt. A judogi nadrágszára felhajtva, hogy rá ne lépjen, a felsőt meg küzdelmesen húzgálta az öv alatt, mert annak a csücske, széle is a térdét verte. Majd összeroppant a picurka termete a nehéz szövésű ruha alatt. Miklós állt vele szemben, három fejjel magasabban és meghajolt és elkezdt

  Konrád Lorenz gondolatai nyomán, időnként pontosan, máskor pontatlanul idézve őt, megint máskor meg átköltve, megtoldva, újra értelmezve a mára már bibliámmá vált könyvét, írom kényszerűen újra ezeket a sorokat. Századszorra futottam már neki ennek a gondolatmenetnek, majd századszorra hagytam félbe, mondván minek is koptatom erre a drága időmet és erőmet, hisz hatni aligha tudok.   De most azt gondolom, hogy cselekedni kellene. KELL. Végre nem csak diagnosztizálni ezredszerre is, hanem cselekedni. Minimum leugrani a szakadékba rohanó szekérről. Ha csak az önmagunk társ idejében élőkre gondolunk - akkor is, így a 24 óra utolsó perceiben – határozottan el kell határolódnunk az Európában újra teremtődő gyilkos ösztönök őrületétől. Vagy akár tanulhatnánk is végre valami keveset az évszázadokon át elkövetett és megismételt hibákból, ha fontosak még nekünk egy cseppet is az utánunk jövők. A gyerekeink, unokáink, dédunokáink. Vízválasztó van. Vagy törésvonal, vagy tovább már