XianNa történetei

  „Elveted a tettet, kinő belőle a magatartás. Elveted a magatartást, kinő belőle a jellem. Elveted a jellemet, kinő belőle a sors.” Hamvas Béla   Talán hatéves volt. Talán még annyi sem. Élete első judo versenyén szurkoltunk neki. Még nem tudott olvasni, de azért szeretett volna maximálisan felkészülni. Ezért az övvizsgára és a versenyre úgy tanulta meg a fontos szabályokat, hogy felolvastuk neki és megtanítottuk, mint a verset. Ő akarta így. Azután ott állt a tatami szélén és kicsit riadtan pislogott felénk. Láttam, hogy nagyon zavarja valami. Vele szemben az első versenytársa, egy picurka copfos kislány. A rakoncátlan szöszke fürtjei két fonatból lógtak erre meg arra. Nagyon elszánt volt. A judogi nadrágszára felhajtva, hogy rá ne lépjen, a felsőt meg küzdelmesen húzgálta az öv alatt, mert annak a csücske, széle is a térdét verte. Majd összeroppant a picurka termete a nehéz szövésű ruha alatt. Miklós állt vele szemben, három fejjel magasabban és meghajolt és elkezdte a ver

    Most, hogy tudjuk, hogy mit jelent az, hogy biogén, hogy az valami, ami minden élő szervezetből származik. Tehát ahogyan korábban írtam, származik az én szervezetemből is, meg a tiédből is, a származik a gabonáéból, a répáéból, a tyúkéból, malackából, meg a paradicsomból és tarkababból is, mindenből, ami élő és fehérjéket tartalmaz. És már azt is tudjuk, hogy ezek a fehérjék nem végtelenített életciklussal léteznek, hanem egyszer csak megáll bennük az élet és elkezdenek lebomlani. Ekkor keletkeznek a hosszú láncú bonyolult fehérjeszerkezetekből az őket alkotó aminosavak dekarboxileződésével, széndioxid felszabadulásával és elvesztésével az aminok. Így már tudjuk, minden, amit nem a tányérunkon lehelte ki a lelkét, az bizony már bomlásnak indult és tartalmaz biogén aminokat. A lélekkilehelés pillanatától a szájig, gyomorig tartó út hossza határozza meg, hogy mi mennyi biogén amint tartalmaz. Minden, amiben elkezd megmurdelni a fehérje, az vagy elfolyósodik, vagy megpenészedik, vag

  Lehettünk volna mások, te meg én. Hajthattam volna ringató öledbe fejem. Lehettél volna valóban anyám, anyám. Olyan édes, mint másoké. Őszinte óvó szóval az ajkán. Lehettél volna, aki ágyam mellett ül riadt hajnalon, amikor a függöny ránca vet árnyékot arcomon. Vagy lázat csókolhattál volna forró homlokomról, félelmet ölelhettél remegő vállaimról, csendesítve kalapáló szívem, becézve résre csukott szorongó szemem. Csicsíja bubúja… Álomba ringató, szelíd nyugalmat hozva kezeid, párnám csendben simító. Vagy lehettél volna támaszom, vigaszom, biztatóm is akár. Tett, amit bizton másolni tudok. Hang, ami elcsitít miden kétséget. Ölelés, ami elűz minden rémséget. Lehettél volna meleg otthonom. Váró, hívó, visszasíró. Lehettél volna kegyelem, Biztató szó és nem csak fegyelem. Lehettél volna a fény, mert én árnyként követni vágytam lépteid. Lehettél volna ki nem tépi szét egy gyermek álmait. Lehettél volna értem való. Kíváncsi, törődő, támo