A rák lélektana

Kedveseim!

((Csak elszánt és erős idegzetű olvasóimnak! =D )

A címet a férjem adta, miután elolvasta az írásomat! =D )

Engedjétek meg nekem, hogy az elmúlt hetek, napok kedves, támogató, féltő és rendkívül emberi reakcióira ezúttal a több mint harminc éves szakmai tapasztalatom esszenciáival reagáljak. Nem tudom ezt másként megtenni csak a szakmám nyelvén, ezért ha egy picit nehezen érthető, amit írok, előre is elnézést kérek tőletek. Az egyik féltő mondat kapcsán tettem egy ígéretet, hogy ha lesz erőm, írok nektek a pozitív gondolkodásról. Elérkezett ennek az ideje is. Az EMBER test, lélek, szellem és érzelmek, indulatok halmaza. Ha a test beteg, beteg a halmaz is. Minden harmónia- és/vagy egységvesztés, bármely területből is indul ki, az egészre van hatással. …és fordítva. Bármely részre hatunk is javítóan, az az egészet érinti, hozza egy picit jobb állapotba. A rákbetegségnél újra és újra visszatérő téma az a feltételezés, hogy beteg a lelki, érzelmi életpályáin követett el valami végzetes mulasztást, amibe a teste belebetegedett. Vagy nem nézett szembe a lelki nehézségeivel, vagy érzelmi lefagyásokat söpört a szőnyeg alá. Vagy van valami feldolgozatlan traumája. Megküzdetlen, vagy krónikussá váló belső/külső konfliktust cipel. Esetleg rosszul reagál a stresszre vagy egyenesen dependens (függő), alárendelődő személyiség. Mások az életvitelben látnak komoly vétségeket. Az egészséges életmód ellen elkövetett végzetes hibaként aposztrofálják a rákot. Korábban még pszichológiai irányzatok is fogalmaztak meg olyan elméleteket, amelyek a rákot egyfajta autóagresszióként írják le. Ezen irányzat szerint, nagyon leegyszerűsítve, az lesz rákos, aki nem elég bátor ahhoz, hogy önkezével vessen véget az életének, ezért szüksége van a rák generálta figyelemre, amelyet így a betegségén keresztül kaphat meg garantáltan a környezetétől. A pályám elején, kölyökgólyaként még én is találkoztam ezzel az elmélettel. 

A pozitív „pszichológia” hiedelemvilágában élők esküsznek a pozitív gondolkodás gyógyító hatására és arra, hogy csak akarni kell és minden működik, megoldódik, eltűnik. Van két rossz hírem és nincs egy jó sem. 

Aki az itt felsoroltak közül bármelyiket hiszi, vallja, tudja, annak igaza van.

Aki mindezeket cáfolja, megkérdőjelezi, annak is!

Minden állítás tartalmaz ugyanis részigazságokat, de egyik állítás sem állja meg a helyét önmagában. 

...és talán nincs a világon még egy olyan betegség, mint bármilyen szövettípusú rosszindulatú daganat, amelynek az előfordulása esetén ennyi módon lenne felvethető a beteg felelősége és azt valaki finoman vagy direktebb módon fel nem vetné. Még a pozitív támogató megfogalmazások is tartalmaznak, „csak akarni kell”, és ha még nem megy, akkor „bizonyára nem akarod eléggé” következtetéseket. Mi emberek nagyon sokat gondolkodunk a gondolatainkon és a gondolkodásunk módján. Nagyon gyakran, ha a gondolatainkról gondolkodunk, torzítások jönnek létre. Minél többen vallják ezeket a torzításokat, annál inkább hiszünk azok valóságosságában. Ez egyszerű mintakövetés. Márpedig ma minta akad bőven. Ezer és egy pozitív gondolkodást propagáló irodalom, önsegítő csoport, klub, internetes oldal ontja magából az egy és igaz út alapszabályait. Melyek szerint a pozitív gondolkodással minden elérhető. Mondják ezt zömében nem szakemberek. Amivel önmagában nem is lenne baj, hiszen a valós pozitív pszichológiai irányzatok is hirdetik a pozitív érzelmek megélésének az immunrendszert stimuláló hatását. A baj az akarás és gondolkodás vagy érzés összekapcsolásának leegyszerűsítésében van. A hibás metakognitív hiedelmeink, mert hogy ilyen csodálatos gyűjtőnevük van, lehetnek pozitív és negatív tartalmúak.

A negatív torzított metakognitív hiedelmeink egyik típusa a TÉPELŐDÉS, RÁGÓDÁS HASZNOS VOLTÁN alapszik. Ez esetben azt hisszük, ha elégszer analizáljuk az állapotunkat, gondoljuk végig pl. a rákhoz vezető tényezőket, utat, életünk minden momentumát, ami a kialakulás szempontjából fontos lehet, akkor megfejtjük az okát és kellőképpen felkészülünk a várható végkifejletekre. Ez részben igaz. De ha minden napunkat a tépelődéssel, rágódással, a helyzet analizálásával töltjük ki, akkor nem éljük meg a mindennapjaink apró csodáit, örömeit, nem töltődünk és nem érezzük az életünk hétköznapi értelmét, ami pont a megtartó és a küzdést segítő erőforrásunk lenne. Helyette a szorongás uralja a mindennapjainkat, hiszen a tépelődés és rágódás motivációja a félelem csökkentése, elkerülése lenne, a felkészülés, de miközben napról napra ennek rabjává válunk, rájövünk, hogy olyan dolgot szeretnénk kontroll alá vonni, ami jelentős mértékben kontrollálhatatlan. ...és ez hosszú távon kondícionálva nem megnyugvást, hanem elmélyülő depresszív állapotot hoz.

A második hibás negatív metakognitív hiedelem csoport pont ennek az ellentéte. A GONDOLATOK VESZÉLYESSÉGÉRE, KONTROLLÁLHATATLANSÁGÁRA ÉS NEGATÍV KÖVETKEZMÉNYEIRE irányul. Az úgynevezett negatív önbeteljesítő jóslat hitéről van szó ez esetben. A gondolkodásunk középpontjában az áll, hogy „Nagyon veszélyes bizonyos témákra gondolni.” vagy „Nevén nevezni bizonyos állapotokat, helyzeteket” pl, betegségeket, esetemben a rákot. Illetve bizonyos gondolatok „képesek befolyásolni egy-egy állapot végkifejletét”. Gyakorta a negatív metakogníciók hatására összemossuk a lelki folyamatokat a külvilág eseményeivel. Elmosódik a határ a gondolatok és események között. „Ha a CT eredményére várva eszembe jut, hogy rosszabbodó állapotról is hírt kaphatok, akkor annak magam növelem meg a valóságesélyét.” Ezt gondolat-esemény fúzióként írja le a pszichológia. A gondolat-cselekvés fúzió hasonló gondolati torzulás, csak ott az van a hiedelmeink középpontjában, hogy ha megteszünk, vagy nem teszünk meg valamit, akkor önmagunk rontunk a saját állapotunkon. „Ha arra gondolok, hogy meg fogom magam betegíteni a negatív gondolatokkal, akkor ezt meg is fogom tenni.” Remélem, nem kell különösebben magyaráznom, hogy mindezen gondolatok motorja az irracionális félelem. A félelem, amit ha minden napunkba meghívunk, akkor kondicionáljuk és mindent uraló, bénító szorongássá formáljuk. A félelem debilizál (lebénít) bennünket, a megküzdő mechanizmusok felől az elkerülő mechanizmusok halmaza felé terel. A rák nem elkerülhető, főleg ha már itt van, viszont megküzdhető.  A pozitív metakognitív hiedelemcsoport középpontjában egy gyermekibb gondolkodási szint áll, a mágikus gondolkodás szintje. Hinni szeretnénk a csodákban. Ez örök gyermeki vágyunk maradványa, amit életünk végéig hordozunk magunkban.

Ennek leggyakrabban előforduló hármasa a VONZÁS TÖRVÉNYE, a HASONLÓSÁG TÖRVÉNYE és a KAPCSOLAT TÖRVÉNYE. A vonzás törvénye azt mondja, hogy amire gondolsz, azt vonzod be. „Gondolj hát az egészségre, a rák elmúlására, a holnapi negatív CT eredményre, és ez meg fog történni! „ ....és ha nem történik csoda, nem működik a vonzás törvénye, akkor jön a „nem akartad eléggé”, vagy „nem vetted komolyan” verzió, melynek hatására elindul az önvád, a kétségek a saját akaraterőnkben, vagy képességeinkben, vagy érdemlegességünkben. Vajon megérdemeljük-e egyáltalán az egészséget? A hasonlóság törvénye szerint a hasonló hasonlót vonz. Hasonlót hoz létre. „Képzeld el az egészséges, rákmentes szervedet és ezzel megteremted azt.” Ha mégsem, akkor jön az előző forgatókönyv… ...és harmadik a kapcsolat törvénye, e szerint azok a dolgok, amelyek már egyszer kapcsolatban álltak egymással, továbbra is hatnak egymásra a távolból akkor is, ha már nincs fizikai kapcsolat közöttük. Minden távgyógyítás ezen az elven alapszik. Az ezoterikus szerzők előszeretettel hivatkoznak az utóbbi törvények hármasára. Szerintük, ha nagyon szeretnénk valamit, akkor azt mi magunk fogjuk akaratunkkal megvalósítani. Ez önmagában egy kellemes és motiváló gondolatsor, akár önbizalommal is tölthetné meg azt, akinek szól. Ha nem az lenne az esetek többségében a folytatása és óhatatlan következménye, hogy a siker elmaradása esetén, nem csak a sikertelenség keserű tényével kell megbirkóznia az érintettnek, hanem az akaratgyengeség, inkompetencia önvádjával is. A gondolatok teremtő erejében hinni azért problematikus, mert a gondolatainkat, ahogyan az érzéseinket is nehezen tudjuk kontrolálni, azoknak nagy része önkéntelen, spontán. Másrészt nem a gondolatnak, hanem a cselekvéseinknek lesz teremtő ereje.  

Egy egyszerű példával, hiába gondolunk arra erősen, hogy szeretnénk egy jó kávét inni, még nem ülünk be egy kellemes kávézóba vagy nem főzünk magunknak, a gondolattól pusztán nem fogjuk a Blue Montain kávé zamatát érezni a szánkban.  Végkövetkeztetésként. Gondolatainknak, mentális folyamatainknak valóban nagyon fontos szerepe van például a hozzáállás, attitűd formálásában. A rák esetében, nem mindegy, hogy Isten-csapásként, szorongáskeltő krónikus stresszhelyzetként, vagy fatális kimenetelű fenyegető veszélyforrásként gondolunk-e a saját állapotunkra. Ez esetben passzív, áldozati szerepbe szorulunk. Vagy hiszünk a befolyásolhatóságában, abban, hogy szervezetünk biológiai válaszokat ad az őt érő testi, szellemi, lelki, érzelmi reakciókra és ennek tudatában formáljuk, engedjük közel vagy éppen zárjuk ki az életünkből a ránk ható erőket.

A kulcsszó tehát az AKCIÓ, a CSELEKVÉS. Az EMBER tehát test, lélek, szellem és érzelmek, indulatok halmaza. Ha a test beteg, beteg a halmaz is. Minden harmónia- vagy egységvesztés, bármely területből is indul ki, az egészre van hatással. …és fordítva. Bármely részre hatunk is javítóan, az az egészet érinti, hozza egy picit jobb állapotba. Az első cselekvésünk tehát legyen az, hogy a gondolatainkból fakadó szorongásunkat enyhítjük és ezzel már fontos lépést tettünk a gyógyulásunk felé.

Szeretettel Nektek a szakember szemével.