Bőrgyógyászat
Nehéz, könnyed, felemelő, letaglózó, reménykeltő, reménytelen, fárasztó, pezsdítő, inspiráló, bénító, csodálatos, meglepő, elképesztő, megmosolyogtató, meghökkentő, bátorító, érthetetlen, furcsa, alázatra szólító… Minden. Keserű-édes nap. Nagyon más…
Reggel az egyetemista srác, a tolmácsunk, a megjegyezhetetlen kínai nevű, akit végül a Steve névvel ajándékoztunk meg, egy a vállára dobott textilszatyorral jelent meg a gyakorlaton, rajta a felirat:
” I am the difference!”
Percekig néztem és azon gondolkodtam, hogy mit hoz ez a mondta ebbe a napba.
Minden reggel beosztanak bennünket csoportokba, hogy ki hová fog menni aznap gyakorlatra. Én a bőrgyógyászatot kaptam. Gondoltam magamban: -„Remek!”- miután már korábban jártam ott, igaz, csak egy-két órát, osztályt látogatni és néhány akné, ekcéma, és benőtt köröm gazdagította a tudástáram és ezek kínai módon nagyon durva kezelései, amelyeket Európában elképzelhetetlen lenne kivitelezni, mert emberkínzásért éveket kapna a művelő orvos. Nem voltam hát túlzottan feldobott hangulatban. Ugyanis terápiaként fájdalomcsillapítás és érzéstelenítés nélkül, izzó tűkkel szurkálják ki a pattanásokat, majd azon melegében forró viaszt, vagy forró gyógy-sarat öntenek a bőrre, és azzal fertőtlenítik.
Morogtam egy picit magamban, emésztgettem a Steve táskájára hímzett mondatot és belevágtunk a napba.
A rendelő, egy mindössze ötször öt méteres pici helyiség, egy belső aknára nyíló ablakkal, egy mosdóval a sarokban, orvosi ággyal, két asztallal és temérdek sámlival.
Kínában nem szokás várni.
Kollektivizmus kultúra lévén, mindent együtt szeretnek csinálni, az orvoshoz járást is. A pattanásnyomogatás is, a levetkőzést is az orvos előtt.
A pici kis helyiségben ennek megfelelően, bent ült az idős orvos, és a hat főből álló asszisztenciája, mi öten gyakornokok és a tolmács. Valamit tizenkét-tizenöt egyszerre beszélő, egymást túllicitáló, egymás vizsgálatában interaktívan részt vevő beteg. Férfiak, nők, idősek, fiatalok egyaránt.
Egy beteg leült az orvos elé a székre, a többi körbeállta. Beszélgettek vele, meg az orvossal, egymással, megnézték a bőrtüneteket, sajnálkoztak a fájdalmon vagy a kellemetlen panaszokon, örültek, ha javulásról hallottak. Mi közben pulzust néztünk, nyelvet, kiütéseket, pattanásokat, herpeszes sebeket, test szerte. Néha egy-egy beteg is megfogta a másik csuklóját, bekukucskált a szájába. Ingatta a fejét a látottak, tapasztaltak eredményeképpen. Nagyon családias volt a hangulat. =D
Azt hittem ez a nap tetőfoka, reggel fél órával a kezdés után, de ekkor bejött egy fehér köpenyes fiatal nő, a karján egy másfél éves csecsemővel, aki tetőtől talpig télapónak volt öltöztetve. Mármint a csecsemő. :) Szó szerint egy kicsit félrelökdösött bennünket, és odahúzott egy sámlit az idős orvos mellé, a térdére fektette a babáját, elővette a mellét és takarás nélkül, megszoptatta. Nem, nem fordult el, szemben a betegekkel, velünk, az orvossal.
Közben zajlott a rendelés, újabb betegek jöttek, mások elmentek fizetni, majd visszajöttek. A fiatal hölgy pedig ékes angolsággal átvette a tolmácsunk szerepét és fordított. Közben be-beszállt a rendelésbe és ő is nyelvet nézet, beírt valamit a beteg kartonjába, pulzust tapintott. Annyira szürreális volt az egész, hogy egyszer csak rájöttem, nem is figyelek a betegekre, sokkal inkább ezt, az Emil Kusturica filmbe illő jelenetet figyelem.
A baba jóllakott és az anyuka, akiről lassan kiderült, hogy szintén orvos, előbb az idős férfi orvos nyakába ültette a gyerekét rendelés közben, majd odaadta egy betegnek, hogy játsszon vele. Később nemes egyszerűséggel belenyomta az egyik asszisztensnő kezébe, hogy ott a betegek között, a rendelési idő alatt altassa el. A baba a rendelési idő hátralevő részét, mintegy három órát, végigaludta. Az asszisztensnőnek ez volt erre a napra a feladata.
A fiatal nő ekkor odahúzta székét az orvos mellé, belekarolt, hozzábújt, simogatta a hátát, combját és folyt a rendelés tovább. Így derült ki, hogy ők egy házaspár és pici gyerek szülei. Nagyon intim hangulat volt. Innentől kezdve mi mind, "egy nagy család lettünk", némi arcpirulással a kettőjük közt zajló édes édelgést látva.
Közben a betegek jöttek, mentek és egyre inkább az tűnt fel, hogy a sok-sok beteg között alig van valaki, aki bőrgyógyászati tünetekkel érkezik. Sokkal inkább kontrollra visszajövő onkológiai betegekkel van tele a rendelő. Nem csak bőrrákkal. Mellrákos, petefészek rákos nők, gége, tüdő, garat, máj, vese, vastagbél, here stb. rákos, zömében férfiak, limfómás, leukémiás fiatalok.
Miután az ősi kínai orvoslásban a beteg számára két szempont a fontos igazán, hogy
1. megbízzon az orvosában és meggyógyuljon,
2. megbízzon a kezelési módszerben és meggyógyuljon,
ezért az, hogy az orvosnak mi a szakterülete, lényegtelen. Mindenféle szakorvoshoz elmennek, mindenféle betegségekkel. A lényeg, hogy az adott orvos milyen kezelésekkel gyógyít. A bőrgyógyászati osztályon az izzó pattanásszurkáló tűkön túl, a gyógyítás többségében gyógynövényekkel történik. Ezért a szakorvos, kiváló gyógynövényismerő és mint olyan, pont megfelel a rákos betegségek gyógyítására is. Ezért ennyire népszerű a betegei körében és még valamiért....
Miután felocsúdtam a miliő magával ragadó, zavarbaejtő benyomásainak hatásából, elkezdtem nagyon figyeli arra, hogy mit tesz, mond az orvos.
Feltűnt ugyanis, hogy nyomát sem látom az otthoni onkológiai osztályokon megszokott deprimált hangulatnak, a halál szagának, az elmúlás óvatosan bekúszó ködének.
Nem lehajtott fejeket láttam, csöndes alig hallható beszédet hallottam, görnyedt fájdalomtól összehúzott testeket, szomorú, szürke arcokat. Nem önmagukról lemondott, jövő nélküli embereket, hanem vidám, az orvos láttán felderült arcú, mosolygós betegeket, akik egy picit kihúzták magukat, igyekeztek peckesen járni, emelt fővel, erőt sugárzóan.
Az orvos amellett, hogy sorba írta fel mindenkinek a korábban, gyakran már évekkel ezelőtt megkezdett gyógynövényes terápiák kombinációit, mindenkivel beszélget. …és meglepő kérdései voltak.
A májrákos idős alkoholista férfihoz, -”Mikor volt pecázni? Enyhült az idő, menjen, de melegítse magát teával. Igyon alkoholt is nyugodtan, de ne azt a rossz minőségű, olcsót. Olyat igyon, ami örömet okoz. Legyen öröme az ivásban.”
A fiatal leukémiás férfinak, - „Költözzön már el otthonról, az anyukájától. Menjen a szerelméhez, aludjon nála minden este, legyen boldog, kiránduljanak, nevessen sokat, játszanak madjongot…”
A középkorú mellrákos nőnek, - „Mikor volt utoljára táncolni? Evett-e az idén epret, sokat? Vagy mind az unokájának adta? Mikor akar majd sok epret enni? Hisz szereti.”
Volt, akinek Tao verset szavalt. Arról, hogy ma még élünk, remélünk és nem szabad csak arra gondolni, hogy mit hoz a holnap, arra kell gondolni, hogy ma mit tehetek meg.
A fiatal feleség, doktornő meg fordított odaadóan, szépen. A verset hangsúlyozva mondta a férje után, mint egy kedves visszhang, csak más nyelven…
…nekem meg egyre nagyobbra nőtt a gombóc a torkomban.
Azután jött egy nagyon beteg férfi, támogatták. Sárga volt a bőre, a szeme a májrák okozta sárgaságtól. Alig tudott ülni a széken. Az orvos felállt és átjött a beteg oldalára, leült mellé, önmaga felsőtestére döntötte úgy vizsgálta, és beszélt hozzá. - „Felkészült? Mindent elrendezett? Elköszönt a barátaitól? Mit visz magával?" - Itt még reménykedtem az én haláltagadó kultúrám beidegződéseivel… reménykedteb abban, hogy nem értem jól a fordítást, de folytatta... - "Milyen lett a sírhant? Szeretne még valamit tenni, mondani, valakivel találkozni?” – Majd megölelte, és megköszönte a bizalmat, hogy őt választotta és kitartott mellette évekig, hogy rábízta az életét és, hogy ez által ő az orvos megajándékozhatta ezekkel az évekkel a betegét, megajándékozhatta egy elviselhetőbb élettel a terápia által.
Itt kimentem bőgni…
Ilyen nap volt ez. Nehéz, könnyed, felemelő, letaglózó, reménykeltő, reménytelen, fárasztó, pezsdítő, inspiráló, bénító, csodálatos, meglepő, elképesztő, megmosolyogtató, meghökkentő, bátorító, érthetetlen, furcsa, alázatra szólító… Minden. Keserű-édes nap. Nagyon más…
” I am the difference!” – a mindet jelentette ezen a napon.
2016. november Chengdu
😭❤
VálaszTörlés