Buddha tenyere ...tapsolás közben

Egy kevésbé vidám kulturális jelenség…

Nagyon nehéz téma. A kollektivizmus kultúra egyik jellemzője a felelősséghez való speciális viszony. Minden közösségi társadalmat bizonyos mértékben meghatároz és mozgat a marginalizációs félelem. Ami nem jelent többet, mint hogy az egyén szorong attól, hogy valamilyen általa elkövetett cselekmény kapcsán a társadalom kirekeszti. Az individualista társadalmakban alacsonyabb ennek a szorongásnak szintje, a szülők nem szocializálják erőteljesen az ettől való félelmet a gyerekeikbe. Nem így a szoros közösségekben.

Kína az egyik legősibb közösségi társadalom. Sok ezer éven át a legborzasztóbb büntetés nem a halál volt, hanem a nyilvános megszégyenítés és az azt követő száműzetés, kirekesztés a társadalomból. A közösség szoros megtartó erejében felnövő, szocializálódó egyén önállótlanná válik, döntéseit mások reakcióitól teszi függővé, gyakran közösségi mintákat másol problémás helyzeteinek megoldásban. Nem épít ki saját életlogikákat, csak szervilisen leköveti a szokásokat. Ha nincs a közösség, életképessége hite szerint lecsökken, kiszolgáltatottsága megnő. Ez erősebb félelem a kollektivista társadalmakban felnövő ember életében, mint a halálfélelem. A halállal kapcsolatos hiedelemrendszere ugyanis kecsegtet a megváltás, a szenvedés elmúlásának lehetőségével, az újraszületés és újraélés ígéretével.A kirekesztés viszont az elnyújtott magányos szenvedést hozza. Másodszor, hiedelemrendszerének szerves része a sorsszerűség hite. Akit baleset ér, azt Buddha kiejtette a markából, ez volt neki megírva a sorskönyvében. Ezt a büntetést kapja valamely előző vagy a jelen életében elkövetett hibáért, gonoszságért. A sors kerekét emberi kéz nem forgathatja, kimenetelét nem befolyásolhatja. Ez a két ok vezet egy számunkra elfogadhatatlan jelenséghez, amit mi a saját normarendszerünkkel, az empátia, becsület, morál, segítőkészség teljes hiányként írunk le. Elfogadhatatlannak tartjuk és megbocsáthatatlannak. 

Amikor Kínába indultunk részt vettünk egy interkulturális felkészítő tréningen, ahol millió fontos információ mellett a legfontosabbat is a lelkünkre kötötték. Baleset esetén eszünkbe se jusson az önkéntelen „európai civilizált” norma szerint eljárni. Nem szabad segítséget nyújtani. Meg se forduljon a fejünkben, hogy egy sérültet megközelítsünk, azzal ugyanis a helyzet teljes felelősségét magunkra vállaljuk. Akár elkövetői vagyunk a szituációnak, akár elszenvedői, akár csak szemtanúi. A segítségnyújtás Kínában a szaksegítség dolga, a mentőápolóké, mentőorvosoké. Mindenki más, legyen akár Európában szerzett szakápolói végzettsége, vagy a világ bármely pontján szerzett orvosi diplomája, vagy sima hétköznapi járókelő, vagy éppen a baleset aktív résztvevője, ha nem ő a hivatalosan eljáró felhatalmazott szakember, jogtalanul avatkozik be a helyzetbe. Függetlenül attól, hogy akár szakszerű segítséget is nyújtott, de a balesetből származó sérülés súlyossága halálos kimenetelű volt, ő lesz a felelősséghordozó és ellene a vád alapból gyilkosság. Majd később, remélhetőleg kivizsgálják, hogy a vád megalapozott-e. De halál esetén, ha hozzáért az áldozathoz, azonnal börtönbe viszik a „beavatkozót”, akár van köze a halálhoz, akár nincs. Amikor megérkeztünk Kínába, az itt élő külföldieknek és néhány újdonsült kínai ismerősünknek is az volt az első dolga, hogy felkészítsen bennünket arra, hogy mi a helyes eljárás ezekben a helyzetekben. Ha részese vagy a balesetnek, akár elkövető, akár áldozat, hívj mentőt, rendőrt és várj türelmesen. A többi a természet, Buddha, a sors és erős szervezet kérdése. Ha szemtanú vagy menj tovább, nem a te dolgod. A mentőautó nem élvez elsőbbséget, nem mehet gyorsabban, mint a többi jármű, minden közlekedési szabály ugyanúgy vonatkozik rá, mint minden más járműre, azaz sehogy, :) nincs eltérés. Megelőzhető, ha valaki gyorsabb nála és akadályozható is, nincs semmi elmarasztaló következménye. Ha más ügyesebb, gyorsabb neki áll a zászló. Az más kérdés, hogy a szabályokat ugyanúgy a mentő sem tartja be, mint a többi közlekedő. Legyen fedélzeti kamera az autódban, legyen állandóan bekapcsolva, ha közlekedsz. Legyen egy állandóan elérhető tolmács telefonszáma nálad. Ha Te vagy az elkövető nem menj a sérült közelébe. Ne húzódj le az útról, a rendőrnek fontos lesz rekonstruálni a történteket. Ne ellenkezz, bármit mondanak, és ne lepődj meg. 

...és utólag már saját kútfőből tudjuk, nem felejtsd el kitenni az elakadásjelző háromszöget. 

Augusztus 10.-e fekete napnak bizonyult az életünkben. Éjszaka szakadt az eső. A tomboló elemek és a következő nap izgalma miatt, alig aludtunk valamit. Reggel volt az első nap, amikor iskolába mentek a gyerekek. Korán keltünk, hogy megreggelizzenek és biztosan elérjék az iskolabuszt. Lementünk a földszinti ebédlőbe és bokáig álltunk a vízben, ami még mindig láthatóan folyt a konnektorokból. Vigyázott ránk a jó Isten. Végül elment mindenki és én egyedül maradtam a felmosó vödörrel, és a házban sürgő, forgó változó számú, igen erőteljesen gesztikuláló és a kínai nyelven kívül, semmilyen nyelvet nem beszélő lakóparki menedzserrel, szerelővel, biztonsági őrökkel és ki tudja még milyen szerepű és funkciójú emberrel. Ázott az életünk, a nappalink, az ebédlőnk, a konyha, a klub szoba. A hálószobánk előtti terasz színültig teli medencévé változott és a víz ott talált magának utat, ahol tudott. Megjegyzem nem volt neki nehéz, a kínai nyelvben nem létezik olyan szó, hogy szigetelés, így a tartalmát sem ismerik. Keserű érzésekkel tocsogtunk a vízben, amikor megszólalt a telefonom és férjem hívott. - „Azt, hiszem megöltem valakit. Elütöttem három embert egy motoron, valaki itt fekszik az aszfalton mozdulatlan és ömlik a fejéből a vér. „ Megfagyott a levegő körülöttem, kimerevedett a pillanat és hallottam mindkettőnk szívverését a telefonkagylóban. Álltam a vízben bokáig és kerestem a szívből jövő, hiteles biztató szavakat, amit szoktunk egymásnak mondani, ha kisebb, nagyobb baj ér bennünket. 

Valami megoldjuk félét, meg hogy biztos nem is akkora baj, gondoljuk át még egyszer. De nem jött hang a torkomra. Így kezdődött egy hetek óta húzódó kegyetlen, kiszolgáltatott, borzasztó folyamat, amiben az ember lelke naponta megsemmisül és minden nap erőlködnie kell, hogy újraszülessen, mert különben nem jönne a következő nap, azt meg ugye nem lehet. Egy tízsávos úton megállt a férjem az autójával a piros lámpánál, majd amikor zöldet kapott, lassan elindult és elkezdett gyorsítani. Itt nem szabad azonnal gyors tempóban indulni, mert bármi váratlan jöhet. Jött is. A gyalogátkelőhelyen már bőven piros lámpánál elindulva, (hosszan az úttest felét meg kellett tenniük az ütközésig,) hárman egy elektromos mopeden és belerobogtak az autó bal elejébe. Majd ahányan voltak annyi felé gurultak. Mintha mi sem történt volna az autók kikerülgették őket és továbbhajtottak. A férjem a tanultaknak megfelelően telefonált: tolmács, rendőrség, mentők. Az első pillantása halottnak tűnő férfi tíz perc után lassan magához tért, csakúgy a felesége és tizenegy éves kisfia is, és ott ahol lepotyogtak a motorról az úttesten ülve várták a mentőket. Az autók továbbra is kerülgették őket. Az intézkedő rendőrök viszont, ha már ott volt egy európai ember, hát csak készítettek vele néhány emlék fényképet, hiába kérdezgette szegény, hogy mi lesz a sérültekkel, mondták rendben lesznek, lám ott ülnek szépen rendben, nem lesz semmi baj, majd átölelve a vállát, belemosolyogtak a kamerába és küldték tovább a képet ki tudja kijüknek. 

Ilyenkor a következő szabályok lépnek életbe Kínában:

1. Mindig a külföldi a hibás és a teherviselő, mert neki van jó eséllyel biztosítása és pénze.

2. Mindig a nagyobb jármű a nagyobb felelős, független a helyzet valóságától, jogszerűségétől, a kínai KRESZ szabályaitól. Ő ült nagyobb járműben, miért nem vigyázott jobban a kicsire.

3. Nincs jogszabály, ami szabályozná ezt a helyzetet, a rendőr szubjektív értékítéletére és szimpátia szintjére van bízva a büntetés mértéke, formája stb.

4. Személyi sérülésesetén, független attól, hogy az autós vétkes-e a balesetben, mindig azonnal elveszik a jogosítványát és az autóját is, és elindult egy végeláthatatlan bürokratikus folyamat.

5. Miután a sérülteknek nem volt biztosításuk, a külföldi az anyagi teherviselő, értsd a sérültek ellátása, a vizsgálatok, kórházi tartózkodás, ( 80 ezer Ft /fő/éj) a járművek javítási költségei és a közlekedési kihágás büntetése. Mert olyan nincs, hogy csak egy hibás van, hiszen mindenki részt vett a balesetben. Osztott felelősség van. Ja, kérem, ez a kollektivizmus kultúra.

6. A kórház igyekszik alaposan kivizsgálni a sérülteket, hiszen nem lehet tudni, hátha több nap után jelentkezik valami visszafordíthatatlan állapot. Minden vizsgálatot fontosnak tartanak a vérvételtől a CT-n keresztül a végbéltükrözésig. Alaposan végzik a feladatukat. Megjegyzem, ha két biztosítás nélküli kínai ember ütközik, gyakran el sem jutnak a kórházba, mert az nem fogadja őket. Kúrálják ki otthon a bajaikat. Nem így a mi esetünkben.

7. Semmivel kapcsolatban nincs reklamációs lehetőséged, nincs jogszabály, nincs ügyvéd, (céges sem) nincs jó Isten sem, aki melléd állna. Sodródsz és remélsz. A sérültek felépültek, a biztosításunk fedezte a csillagászati költségeket, a rendőrségen csigalassúsággal, de halad az ügyünk. Bár a sérültek azt vallották a férjem ment át a piroson, a kocsijába szerelt és az eseményt rögzítő fedélzeti kamera felvétele bizonyítja, hogy nem ő volt a vétkes és elfogadták döntő bizonyítékként.

De nem tette ki az elakadásjelző háromszöget!

Magyarországon demokrácia van! Magyarországon jogbiztonság van! Magyarországon tiszta normák, szabályok, az emberi együttérzés és a segítőkészség képezik a stabil alapját a társadalomnak. Aki mást mond, az nem élt még Kínában. Ha egyszer visszakapjuk az autónkat, első dolgunk lesz venni egy Buddha szobrot és tíz méter piros szalagot. A szobrot betesszük a műszerfalra és a szalagokat felkötözzük az autó összes kiálló részére, ahogyan a helyiek is teszik. Buddha vigyázó szemeiben és óvó tenyerében bízva.