Családi kötelesség

 A kínai család viszonyrendszerének alapját a kötelességből fakadó erős lojalitás építi, az egyén életkorában előrehaladva tégláról téglára. Ez a kötelesség hat a kisiskolás diák tanuláshoz való hozzáállására, amikor arra törekszik, hogy végeláthatatlan és értelmetlen memoritereket magoljon be, vagy megnyerjen egy számolástechnikai versenyt. A család iránti kötelesség a forrása a megfelelési irányultságának, amikor a kiemelkedőre törekszik és az újkori Kínában már-már a kínzással felérő edzéstervnek tesz eleget, hogy a jövő olimpiai bajnokává váljon és ezen keresztül növelje a családja megbecsültségét és elismertségét. A kötelesség fogja vissza, az egyebek terén elkényeztetett és anyagi javakkal elhalmozott egyke kamaszt, - akit a kínai családok kishercegként, vagy hercegnőkét nevelnek, - attól, hogy tiszteletlen legyen a család idősebb tagjaival szemben, vagy idejekorán randizzon, a család rangjához és társadalmi pozíciójához nem méltó kapcsolatokba bonyolódjon. Egyebekben tiszteletlen és pimasz az egész világgal szemben, de a családja tabu. Vagy ugyanez a kötelesség mozgatja, akár ugyanezt a lassan felnőtté váló kamaszt, a húszas évei elején, hogy mielőbb gazdasági vonatkozásban a családhoz illő párt találjon magának, eleget téve a család ilyen irányú elvárásainak. Mert pontosan tudja, ha nem tesz eleget a család kívánságának, akkor elveszíti az önrendelkezési jogát és család idősebb nőtagjai veszik át a hatalmat a helyzet irányítása felett. Ők fognak a fiatalnak jó házból való jelölteket „felhajtani” és járhat vadidegen emberekkel randevúkra. A legtöbb nagyváros néhány szép tágas parkja hétvégére valóságos embervásárrá változik át. Nagymamák, nagypapák és szülök, lobogtatják gyermekeik fotóit, önéletrajzát, munkahelyi igazolását és a fiatal befizetett, vagy már teljesen meg is vásárolt lakásának telekkönyvi kivonatát, tulajdonlapját. Az ingatlan ugyanis a fiatal hozománya. Amelyik fiúnak nincs Kínában saját lakása, az nem nősülhet. A régi időkben ez mérce nem volt ilyen magas. Akkor a férfinak csak hitvesi ággyal kellett rendelkeznie a menyegző napján, leginkább önmaga által készítette, faragott, díszített dobozszerű budoárral. Ma lakással. Az alsó középosztálytól felfele, minden család arra törekszik, hogy a fiú csemetéi számára, ha mást nem is, a mai kínai ingatlanárak mellett, de legalább egy garzont biztosítani tudjon, indulótőkének. Az idős nagyszülők, szülők állják a lagzi tetemes költségeit is (egy átlagos kínai lakodalom több tízezer euróba kerül.) Érdekes szokás dívik ezeken a menyegzőkön, jó ha tudunk róla, hogy még idejekorán ki tudjuk menteni magunkat a meghívás alól. Függetlenül attól, hogy milyen viszonyban vagyunk az ifjú párral, vagy a családdal, - lehet, hogy csak munkatársi kapcsolatban, - meghívottként ugyanazok az elvárások vonatkoznak ránk is, mint mondjuk a szoros családtagokra vagy a legjobb barátokra. Illik az ifjú párnak tetemes összeget ajándékozni, egy ajándékborítékban, „apróbb” kísérő ajándékok mellett, mint pl. drága porcelánkészlet, órák, vagy műtárgyak. A borítékok tartalmát megnézik és egy jól látható helyen található hatalmas táblára felírják a kapott összegeket és az ajándékozó adatait. Első helyre a legmagasabb összeg kerül, utolsóra, a legalacsonyabb. A borítékba illik, több ezer eurót elhelyezni. A lakodalom fénypontja, közvetlen a korai vacsora után a borítékok bontása és a magas összegek esetén éljenzés, alacsony összegek esetén nem ritka a fújjogás, az adományozó kifütyülése. Majd, a fénypont után szépen mindenki hazamegy. Nincs éjszakába nyúló mulatozás. Általában ezek a befolyó összegek jelentik a fiatalok törzstőkéjét, de ezen felül a család dolga még egy autó biztosítása is. Így az idősebb generáció ugyan leveszi a fiatalok válláról a családalapítás költségeinek jelentős részét, cserébe viszont korlátlan beleszólásuk van a házasság minden döntésébe. Minden döntésbe. A kínai anyós-após megszabja, hogy a fiatalok hol lakjanak, bár ez már többnyire a lakásvásárlással eldőlt, de az sem ritka, hogy azt ingatlanbefektetésként tartják meg és a fiatalok valamelyik szülőpár otthonába kénytelenek költözni. A szülők döntik el, hogy a pár hol és milyen munkát vállaljon, kivel barátkozzon, mikor és hová menjenek szórakozni, üdülni. Az sem ritka, hogy a szülők elkísérik a párt a mézeshetekre. Gyakran abba is beleszólnak, hogy hogyan öltözködjenek, mit egynek, igyanak és mikor és milyen céllal éljenek nemi életet. A fiatalokon ebben az időszakban nagyon nagy a nyomás, mert a nagyszülők, főleg a nagymamák már nagyon várják az unoka érkezését és az összes beszélgetés fókuszában ez a téma áll. Ha megszületik az unoka, az édesanya hat hónapot maradhat a babájával, azután vissza kell mennie dolgozni. Kivételes esetben kérelmezheti a kilenc hónapig történő gyermekgondozást, de ezt sem az állam, sem a nagyszülőpár nem szívesen támogatja. Ugyanis ekkor jön el a nagymamák ideje, akik napi huszonnégy órában egymás kezéből kapkodva a csecsemőt, tesznek eleget az édes szerepnek és rohannak lányuk, menyük segítségére a gyermeknevelésben. A nagyszülők el is várják, hogy a fiatalok csak a munkával és a pihenéssel foglalkozzanak és teljesen kisajátítják önmagunk számra az unokáról való gondoskodás és a vele kapcsolatos összes döntés privilégiumát. A luxus lakóparkban láttam ilyen nagymamákat. Egy pillanatra sem tették le a kezükből a gyakran már óvodáskorú és súlyosabb és mozgékonyabb gyerekeket sem. Dajkálták, babusgatták, mint a csecsemőt, óvták, féltették elengedni a kezét, vagy bármit kipróbálni pl. egy játszótéren. Kínában üresek a játszóterek, túl veszélyes terep az a kínai nagymamáknak. A kisdedek láthatóan, szociális kapcsolataikban beszűkültek, kevés korosztályi inger éri őket kora gyerekkorban, kötődésük szorongással teli és én bizony gyakran tapasztaltam mozgás és beszéd fejlesettségben is látványos elmaradásokat, bár azt nem merném állítani, hogy ez az általános állapot. Az viszont tény, hogy az unoka életében a nagymamák hoznak meg minden döntést. Hová járjon iskolába, milyen különórákon vegyen részt, kik legyen a barátai, mit egyen stb. Később, milyen egyetemre járjon, hol vállaljon munkát, vagy kinek udvaroljon. Úgy tűnik minden nagyszülő igyekszik megélni és magához ragadni mindazt a döntési szabadságot és rendelkezési jogot, amelyben szülőként pont egy hozzá hasonlóan korlátozó nagyszülő által, zsarnoki módon meg lett kurtítva az élete. Az unokákról való gondoskodás mellet, az öregkor még amiatt is rendkívül fontos az érintetteknek, mert ilyenkor nyílik ki  számukra a világ. Ilyenkor élhetnek nekik tetsző, kötelezettségektől mentes életet. Amikor az unokák is révbe érnek, az idős emberek elvárják, hogy a fiatalok gondoskodjanak róluk. Fizikai, gazdasági és lelki, érzelmi értelemben is. Ők pedig elkezdik élvezni az éltet. Elkezdenek teaházakban járni, tájcsizni, taoista vagy buddhista, konfuciánus tanokban elmélyedni, valamilyen hobbival behatóbban foglalkozni. A gyermekkorban a tanulás, később a munka, majd a nagyszülői szerep mellet, a kínai ember nem ér rá önmagával foglalkozni, kiteljesedni, önmegvalósítani, erre ott van az időskora. A közparkokban ezért csak és kizárólag idős embereket látunk táncolni, sárkányt eregetni, festeni, zenélni, madzsong játékot játszani, vagy a fűben szundikálni. Meglepő módon, a kínai tőzsdén a befektetői életkor is nagyon magas, az idős ember imád kockázatosan élni, hazardírozni. =D 

2016. július Chengdu