Hajnal
Hajnalban ültem az ágyban magam alá húzott lábakkal, éber aggyal és vacogó lélekkel. Felébresztettek az este átvillanó nyugtalanító érzései. Néztem az ablakon át, hogy hogyan nyílik a Nap csíkja az ég horizontján. Csak egy halvány derengés, ami még összemosta a földet az éggel. Sokszor ültem már így, amikor nehéz élettémák kellős közepébe csöppentett az élet. Menekültem az éjszaka kétségei elől, a nappal ígéreteibe. Sokszor alkudoztam már így, hol magamért, hol másokért. Vártam, hogy Isten rám nyissa a szemét a fényen át. Ma hajnalban is számot vetettem önmagam életén keresztül más/mások állapotával. Vagy az ő életükön keresztül a sajátommal. Valakit ma is marasztalnom kellett, nem apadó hittel, finoman, de hatásosan. …hogy képes legyen merítkezni az erőből, ami minden nap átfolyik rajtam. Ma oda kellett nyújtanom a lelkem megint valakinek, hogy kapaszkodó legyen. Néztem a hajnalt. A nekem hajnalt. Ami ott, a Napon túl, másnak alkony. Vártam, hogy rákússzon a fény az arcomra. ...hogy hunyorognom kelljen. Valahol belül tudtam, hogy ha hunyorgok, akkor megint megtölt erővel az élet. Milyen szerencsés reggel. Ragyogó fényből építhettük ma fel önmagunk erejét. Az elménk és lelkünk tartalmait. Ragyogó fényből indíthattuk a ma lehetőségeit. Ragyogó fény tett bennünket alkalmassá arra, hogy kezet tudjunk nyújtani, hogy döntéseket tudjunk hozni, hogy bízzunk és teremtsünk. A ragyogó fény. Néha ezen múlik minden, hogy a hajnal vagy az alkony köszönt e ránk. Belül a lelkünk mélyén. …hogy a Nap melyik oldalán vagyunk… Remélem, hogy ma megszolgáltam ezt a fényt. Holnap majd újra építjük önmagunk. …és egymást.
2019. június Csopak
Megjegyzések
Megjegyzés küldése