Ikonok

Aleksandar Sapic szerb világklasszis vizilabdázó búcsúlevele Benedek Tibor magyar világklasszis vizilabdázóhoz...

"Az elmúlt évek legszörnyűbb hírét kaptam: minden idők egyik legnagyobb vízilabdázója, Benedek Tibor elhunyt. Nem is tudom, hol kezdjem, rettenetesen nehéz nekem, mert sosem fogom megbocsájtani magamnak, hogy neki sosem mondtam el, amit most fogok.

Tiborral csaknem tizenöt éven keresztül játszottunk egymás ellen. Ő balkezes, én jobbos, úgyhogy egymás oldalán szerepeltünk, számtalanszor szemtől szembe, akár a válogatottjainkról, akár a klubcsapatainkról volt szó. Ezt persze mindenki tudja, de azt nem, ami most következik.

"Tibor volt az egyetlen vízilabdázó, akire igazán felnéztem, akit imádtam és tiszteltem, aki az egyik legnagyobb motiváló erőm volt, hogy fanatikusan dolgozzak és szinte spártai életet éljek a pólós pályafutásom során. Hat évvel volt idősebb nálam, szóval, amikor tizennégy voltam, ő már világhíres. Azóta követtem a pályáját, figyeltem, ahol és ahogyan csak lehetett. Amikor a Becsejben játszottam, Vincze Balázstól, a magyar válogatott akkori csapatkapitányától minden héten kértem videókazettákat a meccseiről azzal a fals indokkal, hogy mennyire kedvelem a magyar pólót. Az igazság, hogy egyáltalán nem érdekelt a magyar póló, csakis Benedek Tibor. Ebben az időszakban több, mint négyszáz meccsét néztem meg a legkülönfélébb versenyekről. Lenyűgözött a kitartása, a munkája, az energiája, a fegyelmezettsége, az ereje és amilyen könnyedséggel űzte a sportágunkat.

Később, amikor egyre többször játszottunk egymás ellen, mindig vele akartam szembe kerülni, hogy megmutassam, én is képes vagyok ugyanarra… Sokszor voltam faragatlan, néha át is léptem a határokon, kizárólag azért, hogy bizonyítsam magamnak, képes vagyok olyan jó lenni, mint amilyen ő. Rendkívüli személyiség volt, sosem reagált az én faragatlanságomra, sokkal inkább lenyugtatott, úgyhogy el is szégyelltem magam, amiért túlmentem a határon… Ő is keményen játszott, de sosem sportszerűtlenül, és mindig higgadt maradt, tiszteletteljes, kulturált, és ahogy egyre jobban megismertem, még többre tartottam játékosként és emberként is.

Sosem voltunk közel egymáshoz, mert sosem játszottunk egy klubban, ezért is okozott nehézséget közelednem hozzá, hogy elmondjam mindezt, amit szerettem volna. Ezt sosem bocsájtom meg magamnak.

Az ember, akit ennyire szerettem, elment. Az ember, aki a sportágunk történelmének egyik legnagyobbja, aki sosem volt fáradt vagy felkészületlen, elment. Az ember, aki azzá a játékossá tett, aki lettem, és aki sajnos ezt sosem tudta, mert nem volt meg a bátorságom, hogy elmondjam neki… Pedig szerettem volna… Alig három évvel ezelőtt gálameccsen találkoztunk Budapesten: emlékeztem a régi csatákra, mindenre, és szerettem volna neki mindent elmondani akkor is, de megint feladtam, nem is értem, miért…

Tibor, sosem tudod meg, mennyit jelentettél nekem, én viszont azt nem fogom elfelejteni, mennyit jelentettél nekünk. Az életmű, amit hátrahagytál, felejthetetlen marad sok-sok generációnak.

Barátom, nyugodj békében! – ez a legkevesebb, amit mondhatok. Éveken át titkoltam mindenki előtt, hogy a vízilabdában, sőt, életemben te voltál az egyetlen, akire igazán felnéztem, és aki miatt az lettem, aki vagyok.

A fénykép az otthoni emlékszobám falán lóg, az egyik legbecsesebb helyen, mert te is ezt a helyet foglalod el a szívemben.

Nyugodj békében, nagy ember!"

Aleksandar Šapić

· 23 órája · 

 

Upravo sam dobio jednu od najtužnjih vesti poslednjih godina. Preminuo je jedan od najvećih igrača, vaterpolista, svih vremena - Tibor Benedek.

Ne znam odakle da krenem, a imam potrebu i mnogo mi je teško, i ne mogu sebi da oprostim što ono što ću ovde sada reći, njemu nikada nisam rekao.

Tibor je bio čovek protiv kojeg sam igrao skoro 15 godina. On levoruk, uvek je bio preko puta mene i imali smo direktnih duela na hiljade. Kako u našim nacionalnim selekcijama, tako i u različitim klubovima gde smo jedan protiv drugog igrali.

Sve ovo je opštepoznato i ništa novo, ali ono što nije znao on, što nije znao niko, sada ću reći.

Tibor je bio jedini vaterpolista kojem sam se istinski divio, koga sam na neki čudan način voleo i poštovao i koji je bio jedan od najvećih pokretača i motiva mog fanatičnog rada i spartanskog vaterpolo života, koji sam kroz svoju karijeru vodio.

Bio je stariji od mene 6 godina i kad sam ja bio četrnaestogodišnjak, već je bio svetski poznat igrač.

Od tada počinjem intenzivno da ga pratim i gledam gde god i kad god mogu. U vreme mog igranja za Bečej, Balašu Vinceu, kapitenu tadašnje mađarske vaterpolo reprezentacije, mom saigraču, a Tiborovom najboljem prijatelju, koji je igrao sa njim dugo i u Ujpešt Doži i reprezentaciji, sam svake nedelje tražio da mi donosi kasete njihovih utakmica, pod izgovorom da mnogo volim mađarski vaterpolo. A prava istina je bila da me uopšte nije zanimao mađarski vaterpolo, več samo i jedino Tibor Bendek.

Pogledao sam u tom periodu, preko 400 njegovih utakmica, sa svih mogućih takmičenja, kako kluba tako reprezentacije. Fasciniran sam bio njegovom upornošću, radom, energijiom, discilplinom, snagom i lakoćom sa kojom je igrao naš sport.

Kasnije kada sam počeo da igram protiv njega, uvek sam želeo i ulazio u duele baš sa njim, sa ogromnom željom da pokažem da sam mu dorastao...Umeo sam često da budem grub, možda i da pređem granicu, ali sve iz želje da pokažem sebi i njemu da sam i sam sposoban da budem jednako dobar.

Bio je jedna fascinantna osoba, nikada na moju grubost nije isto reagovao, pa me je time praktično skoro uvek anestezirao, da me je bilo sramota pred samim sobom što sam prelazio granicu grubosti...Igrao je snažno, ali nikada van okvira fer pleja. Bio je uvek smiren, pristojan, umeren, kulturan....i što sam ga više upoznavao, to sam mu se više divio, pre svega kao čoveku i osobi.
Nismo bili nikada previše blski, jer nikada zajedno u klubu nismo igrali i zato sam imao problem da mu priđem i kažem sve ove stvari, a želeo sam. Bilo me je malo i sramota i to sebi sada ne mogu da oprostim.

Otišao je čovek kog sam na čudan način voleo, iako nikada previše dugo nismo razgovarali. Otišao je čovek koji je bio jedan od najvećih profesionalaca u istoriji našeg sporta, koji nikada nije bio umoran ili nespreman. Otišao je čovek koji je mnogo uticao da i sam budem igrač kakav sam bio, a to nažalost nije ni znao, jer ja nisam imao hrabrosti da mu priđem i sve to kažem.
A hteo sam....i skoro, pre tri godine, kad sam ga sreo na jednoj revijalnoj utakmici u Budimpešti, gde smo igrali opet malo jedan protiv drugoga..prisetio sam se starih duela, svega... i hteo sam opet da mu sve ovo kažem i opet sam odustao... i ni sam ne znam zašto.

Tibore, nikada nećeš saznati koliko si mi kao sportista značio i nikada neću zaboraviti ono što si bio u našem svetu.

A trag koji si ostavio u svetskom vaterpolu neće zaboraviti ni generacije i generacije koje budu posle nas dolazile.

Prijatelju, neka ti je laka zemlja, a ovo je najmanje što sam mogao da uradim. Da svima pokažem, u tvoju čast, ono što sam godinama skrivao, a to je da si bio jedina osoba iz vaterpolo sveta, u mom životu, kojoj sam se istinski divio i koja je bila jedan od glavnih pokretača i motiva da budem to što sam kao sportista bio.

Fotografija koju sam okačio, nalazi se na zidu u mojoj sobi uspomena, na jednom od najvažnijih mesta, jer si ti to mesto u mom srcu apsolutno imao.

Počivaj u miru, veliki čoveče. 😢😢😢