Intimitás

Miután a kínai nőket a feudális béklyókból és merev alárendelt szerepükből felszabadították az új Maoista politikai erők és a gazdaság megbecsült és értékes szereplőivé tették, az öntudatra ébredés, bár a nyugati világhoz képest jelentős késésben van, sem marad el. A világ legdinamikusabban fejlődő országában, a városban élő nők nyugati ideálokat követnek, korszerű és bio kozmetikumokat használnak és Lui Vuton táskákra vágynak. Céljaik vannak, karrierjük, és eredményeik. Versenyképesek a multinacionális világ akármely pozíciójában. Terhelhetőségük minden feladatkörben nagyon magas és megbízhatóságuk gyakorta túlmutat a férfiakén. Miután mind a matriarchális családban, mind a munka frontján egyre sikeresebbek és egyre inkább ők viselik az irányítás felelősségét, megérintette őket a függetlenség és az önmegvalósítás szele. Ezek vonzásában nagyon nehéz döntést kell meghozniuk, karrier vagy család? Miután az anyaságot nem élhetik meg a maga teljességében, egyre kevesebben vágynak arra, hogy önfeláldozó módon az életük egyik legfontosabb szerepében szervilisen alárendelődjenek bárkinek is, amikor az életük minden más területén ők irányítanak. A nyugati világ nem csak a divatos ruhákat és csillogó nőies friss szeleket hozta el számukra, hanem a párkapcsolati minták médiumok által idealizált képét is. A kínai nő intimitásra vágyik. Ölelésre, szerelemre, rajongásra és ragyogásra. E helyett a valóság az, hogy csak nagyon ritkán láthatjuk a házaspárokat a nagy nyilvánosság előtt az egymás iránti vonzalmukat, érzelmeiket kifejezni. Nem sétálnak kézen fogva, összeölelkezve és bár már nem két méterrel a férfi után tipegve és ügyelve a tiszteletet kifejező távolságra, lehajtott fejjel halad a nő, de a házaspárok viszonya nemcsak európai normákkal összevetve túl visszafogott és leginkább pragmatikus. Persze gazdasági szerződésekből nehéz mély érzelmi alapokat kovácsolni. Az évezredes érdekmotivációk a házasságokban nehezen teremtik meg az érzelemközpontú, mély lelkiségben összeolvadó kapcsolatok bázisát. A kínai családokban az intimitás megélése leginkább a gyermek megszületéséig tart, azt követően a párok vagy elfojtják szexuális igényeiket, vagy a férfiak külső források után néznek. Bár Kínában erősen elítélt és tiltott a prostitúció, gyakorlatilag ez az egyik olyan tabu, ahol mindenki szemet huny a valóság felett. A jómódú férfiak kitartott ágyasaikkal fűszerezik szexuális és érzelmi életüket, gyakorta több, párhuzamos világot, kapcsolatot is fenntartva. Kínában lépten, nyomon csinos fiatal nőkkel találkozhatunk, akik modern sportkocsikat vezetnek, drága ruhákban járnak és a mindennapi feladatuk lényege csinosnak, vonzónak, izgalmasnak és odaadónak maradni. Az alsóbb társadalmi rétegek férfiai beérik egyszeri alkalmi partnerek nyújtotta olcsó szolgáltatásokkal. A feleségek ugyanakkor legyenk bármely társadalmi réteghez tartozók is, örülnek annak, hogy megszabadultak a szexualitás kényszerű terhétől és inkább szemet hunynak férjeik párhuzamos életei felett, természetesen egzisztenciális biztonságuk érdekében. A szinglik és gyermektelen kapcsolatok száma ugyan rohamosan emelkedik Kínában, de maga a gyermektelenség még a mai napig is a leggyakoribb olyan bélyeg, mely akár erős ignorációt is vonzhat maga után a társadalom részéről. Egy ilyen bélyeg behatással lehet a munkahelyi karrier kimenetelre is. Miután a legtöbb cégnél a magasabb hierarchia fokokon idősebb döntéshozók ülnek, az ő értékrendjükben a gyermektelenség megcsúfolása a tradicionális kínai családmodellnek. A gyermektelenség egyenlő a családi vérvonal megszakadásával, a család pozíciójának megingatásával, a fejlődés befagyasztásával. Gyermektelenség egyenlő a jövőnélküliséggel. Ez az idősebb generáció számára elfogadhatatlan. A ma felnövő fiatal generációk számára azonban olyan minták válnak fontossá és kényelmesebbé, mint a családi lojalitás és felelősségvállalás modellje, amelyek a nyugati individualista társadalmakból érkeznek. Erősen leegyszerűsítve, a legfőbb törekvésük az ÉN szükségleteinek kielégítése, a legmagasabb önmegvalósítási törekvések eredményességének növelése és egyre kevésbé veszik figyelembe a köz szándékát, akaratát, vagy elvárásait. A jelen és jövő kínai fiataljai vonzóbbnak tartják a individualista létet, mint önnön kultúrájuk kijárt útjait. A ma még hatalmas dilemma, hogy a családot vagy a karriert válasszák és az ezzel járó könnyedebb és modernebb élet lehetőségeit, egyre inkább már nem lesz dilemma és a modern idők erői elvágják őket a tradíciók és család nyújtotta biztonságtól. Élheti azonban az életét bárhol is egy kínai ember, fordíthat hátat életében a hagyományoknak, vallásnak, ősi családi modelleknek, van egy dolog, ami biztosan visszafordítja őt az ősi források felé. Ez pedig a legmerevebb kínai hagyomány, a halál hagyománya. Mely szerint minden kínai embernek, éljen a Föld bármely pontján is, halála előtt végig kell mennie a „hazavezető úton”. Vagyis a szülőföldjén kell, hogy eltemessék. Az elhalálozott kínai embereket a világ minden pontjáról hazaszállítatja a családja, még akkor is, ha ez a teljes családot ellehetetleníti anyagilag, mert a halott lelke csak az anyaföldben nyugodva térhet meg ősi szellemeihez. Az igazán lelkiismeretes kínai emberek, amikor érzik, hogy közeleg a halál órája, inkább utolsó energiájukkal még hazautaznak, hogy megkíméljék családjukat a tetemes kiadásoktól. Hazamennek meghalni és hazamenenk az öröklétben újra otthon élni. 

Így van ez bárhol a világon, amiben vagyunk, azt nem is látjuk, nem értékeljük, nem éljük meg a maga teljességében, vagy gyakorta leértékeljük. Vágyunk arra, ami távoli, távolról különleges, a felületességében csillogó, kalandokkal és kincsekkel kecsegtető. A kínai ember Európában, az európai Kínában látja messziről gyémántnak a víz tükrében megcsillanó Napot. Azt a Napot, amely mindkettőjükre egyformán, melegen süt…  ott hahol éppen vannak.

2016. július Chengdu