Kína a mélyben és a felszínen...

A modern Kína arca úgy változik napról napra, óráról órára, mint ahogy az ősi kínai színjátékok színészeinek eltúlzott és gyakran groteszk gesztusai hivatottak minden pillanatában hangsúlyt adni a játék gondolati és érzelmi világának és amely maszkokat maga a művész kap le egy láthatatlan mozdulattal és tol a helyébe egy más karaktert. A színész sem mondja ki a gondolatait, érzelmeit, csak maszkok változásain viszi át, sejtetve a közönséggel, a belső drámát. Nos, a mai Kína pont ilyen. Egyik nap tradicionális, a másik nap modern. Mert Kína a mélyben továbbra is végtelenül konzervatív, az élet nagy drámáit tabuként kezelő, de a felszínen fecsegő, kitárulkozó. A kínos témákat gyakran elfordított fejjel oldja meg. Legyen szó a rendőr orra előtt elkövetett szabálytalanságról, vagy a hivatalosan tiltott homoszexuális szerelem nyílt felvállalásáról, egy fiatal leszbikus pár részéről a Tex-Mex étteremben. Mindenki igyekszik „megőrizni az arcát” és ez csak úgy valósulhat meg, ha meg sem látjuk a nyilvánvalót. 

Kína nem szívesen teregeti ki a szennyest, nem szívesen vitatja meg a legszemélyesebb „magánügyeit” semmilyen vonatkozásban. Pedig lenne itt bőven téma, pszichológiai, szociológiai, gazdasági, társadalomdinamikai területeken. Három hónapja csak kapkodom a fejem, csipegetem az információkat és tanulom a megtanulhatatlant. 

Kína világviszonylatban, az elmúlt ötven év legnagyobb tudatos emancipációs programját hajtotta végre. Az ősi feudális rendszer alárendelt női szerepeit mind jogilag, mind gazdaságilag kiegyenlítette. A nő és férfi egyenlő. Egyenlő a törvény előtt, egyenlő értékű, egyenlő kompetenciákkal rendelkezik, egyenlő erőnléttel és teherbírással. A felszínen. A tudatos programban. A mélyben a férfit és nőt érintő morális és vallási kérdésekben Kína továbbra is a hagyományok útját járja. A taoizmus eszméit, a férfi és női princípiumok egyensúlyát, a yin és yang erőinek harmonizálásában látja, míg a konfucianizmus, a családi szerepek hagyományos átörökítését tartja a nemek fókuszában. Az utóbbi eszmerendszere és vallás szabályzó hitvilága kialakította mindkét nemben évezredeken át a nőre vonatkozó három generációs engedelmességi szabályrendszer dogmáját. A nő először az apjának, majd a férjének, végül a fiának tartozott engedelmességgel. Nem is olyan rég a konfuciánus jogrendszer három féle házasságot különböztetett meg, a lányrablás, az adás-vétel és a közvetítő útján létrejött házasságok intézményrendszerét. Ötezer éven át, rangtól függetlenül a nőket adták-vették és ha ez közvetítő útján történt, akkor a közvetítőnek kellett garanciát vállalnia az "áru minőségéért". Az „áru” szinte egyetlen és legfontosabb funkciója viszont az volt, hogy az általa szült fiúgyermek útján a családi név és vagyon tovább öröklődjék. Ha ennek a szerződéspontnak nem felelt meg a feleség, eladhatták, szolgasorba taszíthatták vagy a férj élhetett a többnejűség intézményének lehetőségeivel és választhatott magának fiatalabb és termékenyebb párt. A lejárt szavatosságú ara jó esetben hasznosult a házi teendőkben, rosszabb esetben, akár még a nem kívánt leánygyermekkel együtt is, rabszolgaként vagy prostituáltként végezhette. A gazdasági okból meggyilkolt leánycsecsemők vagy kisdedek számát még a XX. század derekán is ezres nagyságrendben jelölik a pontatlan statisztikák. A császárság bukása után a köztársaság meghirdette a nemek közti egyenlőség eszméjét. A Maoista kommunista forradalom elsöprő ereje kellett ahhoz, hogy Kína a felszínen szakítson a hagyományokkal. Mao nem morális indíttatásból emelte fel a nőt. A nőben gazdasági erőt, potenciált látott. „Az égbolt felét a nők tartják a helyén.” - hangzott a Kommunista Párt jelmondata és valóban így volt, van. Ma a kínai építkezéseken ugyanannyi nőt látni, malteros vödröket a vállukon cipelni fel-le, akár a huszadik emeletre is és vissza, mint férfit. Ugyanannyi nő vezet teherautót, úthengert, megy el sertéstelepre gondozónak, utcaseprőnek, kukásnak vagy ugyanannyian görnyednek a rizsföldeken, mint ahány férfi. Ugyanannyian tolják a csilléket a bányákban, lesznek vízvezetékszerelők, hidegburkolók és lakatosok. Mert az egyenlőség ezt is jelenti. Mára Kína munkaerejének hatvankét százalékát adják a nők, szemben a húszas évek mindössze hét-tíz százalékával. A nő tehát ma erősebb teremtő erővel bír Kína GDP-je szempontjából, mint bármikor az eddigi korokban. És ma, amikor Kína népessége megközelíti a másfél milliárdot, (a valóságban vélheően túl is lépte azt) a Föld népességnek mintegy egy ötödét és több nő él Kínában, mint férfi, akkor nagyon is ésszerű a nő értékességét hangosan elismerni. Ami viszont nem változott, az a szerelem hiánya. A kínai házasságok nagy része a mai napig gazdasági alapú és a családdal szembeni kötelességre épül, nincs benne helye szerelemnek. A kínaiak többsége ma is a család nyomására házasodik és a férj és feleség viszonyának minden szegmense a család közügye. Ezzel a városlakó, a tradíciók ellen egyre inkább lázadó újabb generációk nehezen birkóznak meg. A munkát vállaló, önmegvalósító nők nem elégednek meg a családi iránti kötelezettségük teljesítésével ezért, noha továbbra is magas a házasságkötések száma, Kína már beérte a nyugatot a válási statisztikai adatokban is. Bár itt is különbség van a mély és felszín között. A családi béke megőrzése érdekében, gyakran még a gyerek(ek) és a nagyszülők sem tudnak a válás tényéről és az elvált felek megmaradnak a család gazdasági közösségében. ...és ennek okán is Kínában tovább virágzik az ágyas-kultúra. 

2016. július, Chengdu