III. Mit tegyünk, ha hisztamin intolerancia tüneteivel élünk együtt?
Most, hogy tudjuk, hogy mit jelent az, hogy biogén, hogy az valami, ami minden élő szervezetből származik. Tehát ahogyan korábban írtam, származik az én szervezetemből is, meg a tiédből is, a származik a gabonáéból, a répáéból, a tyúkéból, malackából, meg a paradicsomból és tarkababból is, mindenből, ami élő és fehérjéket tartalmaz. És már azt is tudjuk, hogy ezek a fehérjék nem végtelenített életciklussal léteznek, hanem egyszer csak megáll bennük az élet és elkezdenek lebomlani. Ekkor keletkeznek a hosszú láncú bonyolult fehérjeszerkezetekből az őket alkotó aminosavak dekarboxileződésével, széndioxid felszabadulásával és elvesztésével az aminok. Így már tudjuk, minden, amit nem a tányérunkon lehelte ki a lelkét, az bizony már bomlásnak indult és tartalmaz biogén aminokat. A lélekkilehelés pillanatától a szájig, gyomorig tartó út hossza határozza meg, hogy mi mennyi biogén amint tartalmaz. Minden, amiben elkezd megmurdelni a fehérje, az vagy elfolyósodik, vagy megpenész...
Megjegyzések
Megjegyzés küldése