TIBET – AZ ARC 1.

Kínában van egy fogalmon, amit csak suttogva lehet kimondani, és ha elhangzik, mindenki beleborzong. „Elveszíteni az arcot.” Ami annyit jelenti, megszégyenülni és megsemmisülni. A kínai közösségi kultúra oly jellemző, domináns szorongásáról van szó. A kirekesztődésről, az ítéleten alapuló szegregációról, arról, hogy valaki egy társadalom, csoport perifériájára szorul, mert a közösség ítélete szerint elveszítette az értékességét, becsületét, büszkeségét.

A kínai társadalomban sok ezer éven át a legkeményebb büntetés a nyilvános megszégyenítés volt, az ARCELVÉTEL, amikor a közösség látványos és megalázó rituálé által kivetette magából és megtagadta azt, akiről úgy ítélkezett, nem érdemes már arra, hogy a csoport tagja legyen. A rituálé az évszázadok során változott, a települések középpontjában felállított szégyenkalodáktól, szégyenoszlopoktól a száműzetésen át, a pellengérre állításig, ahol is a csoport minden tagja leköpte, durva szitkokkal illette a kitaszítottat és az utóbbi évszázadban annak minden családtagját is.

A számkivetett lét egyenlő volt a lassú agóniával és az egyén számára a lemoshatatlan ítéletek és szégyen magánya fájdalmasabb és borzasztóbb volt a halálnál is.

Sok évszázadon át kondicionálódott a szorongás az emberekben generációról generációra. Az ignoráltságtól és perifériára szorulástól való félelem gyökerei nagyon mélyre nyúlnak és újra és újra táptalajra találnak. Sok helyzetben még ma is nagyon kínosan ügyelnek a kínai emberek arra, hogy elkerüljenek minden olyan szituációt, ami feszültséggel jár, és amiben a megítélhetőségük nem feltétlenül egyértelműen pozitív.  Ilyenkor hangoznak el a kínos mosollyal palástolt „Welcome To China!” - klisék, kompenzálva annak lehetőségét, hogy az arc bármilyen mértékben is elveszhet.

Ilyen előzmények után megélni azt, hogy valaki értünk felvállalja annak kockázatát, hogy elveszíti az arcát, felbecsülhetetlen értékű gesztus és hatalmas emberi lélekre vall.

Tibet, azaz a VILÁG TETEJE (tibeti:བོད kínai nyelven: 西藏 pinjin: Xīzàng) az átlagosan 4900 méter tengerszint feletti magassággal a Föld legmagasabban fekvő területe, hegyvidéki és fennsíki terület Belső-Ázsiában, a tibeti nép otthona.

Tibet történelme viharos. Többségében független szakaszai, főleg a kínai császárságok és mongol törzsek hódító és bekebelező törekvéseinek estek áldozatul. Történelme során számtalan időszakban a tibeti társadalom törzsi szerkezetéből fakadóan, felaprózódott, kisebb királyságokra, hercegségekre tagolódott. Ennek következtében ilyenkor elveszíttette az egységében rejlő erőt, ami egy újabb behódolási időszak eljövetelét jelentette.  A tibeti nép vére sokszor áztatta a nyugat-keleti irányban a Pamírtól a Szecsuáni-medencéig, észak-déli irányban a Tarim-medencétől a Himalájáig terjedő területet.

A tibeti nép, ha van ilyen egységes népcsoport egyáltalán, eredete bizonytalan. Valószínűsíthető, hogy a Han-kori kínai forrásokban szereplő kiang népcsoport, amely a Kukunor vidékén élt lovas-nomád életformában, és főleg állattenyésztéssel foglalkozott (ló, juh, kecske, jak tenyésztése), azonosítható a tibetiekkel.

Az elmúlt évszázadok során a tibeti magasföldi puszták népei számtalan összetűzésben harcolták meg területük függetlenségét. Védő, hódító portyáik során főleg han kínaiakkal, mongolokkal, dzsungárokkal, huj, ujgur, kazak, csuang törzsekkel, álltak hadban és néha keveredtek is.

Tibet a maga 2,5 millió négyzetkilométerével az 1950-es évekig többé-kevésbé képes volt megőrizni a függetlenségét, ekkor viszont a terület zöme a Kínai Népköztársaság részévé vált, és Tibeti Autonóm Terület néven a kínai kormány fennhatósága alá került. Napjainkban a Kínai Népköztársaság kormánya és a Központi Tibeti Adminisztráció továbbra sem ért egyet abban, hogy amikor Tibet Kína részévé vált, az mennyire felet meg a törvényességnek és nemzetközi jognak. Miután az, hogy mi minősül tibeti területnek napjainkban is komoly vita tárgyát képezi, így sem Tibet méretét, sem a népességét nem könnyű meghatározni.  

Az viszont tény, hogy sem Tibet régmúlt, sem az újkori történelme nem alapozott meg jószomszédi viszony Kínával. A Tibeti Autonóm Területen a kínai ember nem szívesen látott vendég.

Tibet és Kína viszonyára folytonos erődemonstrációk jellemzőek. Az irányításért folyó harc apró hétköznapi megnyilvánulásai, a kínai és tibeti emberek mindennapjaiban is tetten érhető dominánsan jelenlévő feszültségszintet jelentenek. 2011-ig, az akkor a világi tisztségéről önként lemondott Dalai Láma hangsúlyosan képviselte a világ felé Tibet függetlenségi törekvéseit, a Tibeti Autonóm Terület irányításával együtt. A Lámához lojális Buddhista közösségek, szerzetesrendek, iskolák, Buddhista szellemi központok, a maguk módján és eszköztárával szálltak be ebben a kiapadhatatlan szabadságvágy által mozgatott, többnyire”békés” vagy egyoldalúan véres harcba.

Ennek eredményeképpen ma Tibet jelentős része látogatási zár alá került. A külföldiek beutazási tilalma, a helyiek lakhelyelhagyási tilalma szinte a teljes Nyugat-Tibeti régióra jellemző.

Ezen tények ismeretében a mi kedves, bátor és talpraesett Mr. Lee-nk, északi irányú utat tervezett meg nekünk és úti célunkul kijelölte a szomszédos Qinghai tartomány Xiahe városában található Lambrang Buddhista Monostort és gelug iskolát.

Mélyen, a tibeti régió belső vidékére utazni külföldi embernek nehéz. Főleg autóval és az útját úgy tervezve, hogy a szórványosan lakott végtelen fennsíkon ne legyen kiszolgáltatott, még nehezebb.  De ami legnehezebb, kínaiként utazni ezen a vidéken.

Eltökéltség, az irányunkba mutatott lojalitás és végtelen alázat kell hozzá. A mi Mr. Lee-nk egy kivételes ember. Értünk, értem, hogy eljussak egy Buddhista kolostorba a remélt áldásért, képes volt felvállalni számtalan, feszültségekben bővelkedő helyzetet. Képes volt kockára tenni az arcát. Képes volt felülemelkedni történelmi feszültségeken, fájdalmakon, sérelmeken. Képes volt az érdekünkben hatékonyan és asszertívan átsiklani előítéleteken, ítéleteken, bántó reakciókon.

Mr. Lee tanult, művelt ember. Érzékeny, de nyitott.  Valami számunkra megfoghatatlan oknál fogva helyet szorított nekünk a szívében, és ha egyszer egy kínai ember kijelöl neked egy helyet a szívében, az örökre szól és visszavonhatatlan.

Valahol messze az otthonunktól az oda úton, egy hatalmas fennsík, a semmi közepén, egy aprócska település út menti poros kifőzdéje előtt, térdig mocsokban és szemétben álltunk. A kecske, jak és birkaszart már nem is kerülgetve, Mr. Lee a következőket mondta nekünk, „Ide csak titeket mertelek elhozni, más népeket, nemzetet nem. Tudtam, hogy ti magyarok céltudatosak vagytok, ismerem a történelmeteket, a kitartásotokat, azt, hogy nincs olyan nehézség, ami miatt ti megtorpannátok. Nagyon erősek vagytok, és bátrak. Mindenkit elfogadtok és tiszteltek. Itt más európai ember sokkot kapott volna, ők nem is vágynak Tibetbe, vagy nem ilyen módon. Nem hajlandóak ilyen áldozatokat hozni azért, hogy megismerjék ennek az országnak a legszebb területeit. Ők csak felülnek egy repülőre és pár óra alatt ott vannak egy tibeti városban, ahol eltöltenek egy-két napot. De őket leginkább csak a modern Kína érdekli, a felhőkarcolók, a pénz, a Hilton, Intercontinental, Kempinski szállodák világa és Kínában is Argentin steaket akarnak enni. Tisztellek benneteket! Köszönöm, hogy megmutathatom nektek az igazi Tibetet! …de ti ismeritek ezt a vidéket, hiszen valahonnan, innen mentetek el.„

Meghatottan álltunk e szavak súlya alatt.

Körbenéztünk, a végtelen pusztát átszelő patak sebesen futott a havas hegycsúcsok felé.

 ..és a föld tényleg tele volt állatürülékkel, de ez a legtermészetesebb elemévé vált a bennünket körülvevő valóságnak, és a kék égen ott körözött kitárt szárnyakkal egy gyönyörű, hatalmas sas. A szél fújta a hajunkat, az éppen serkenő zöld fű illatát hozta magával. Belenéztünk a végtelenbe és szabadnak éreztük magunkat. Van, ami a léleknek sok száz generáció emlékén át egyszer csak ismerőssé válik.

 

  2017.04.07 Tibet