MESEORSZÁG trilógia: 1 rész Torzítások

 

"Nem az vagyok, akit a tükörben látok én, hanem aki a tükörbe néz." Müller Péter

„Napjaink eseményei arra késztetnek bennünket, hogy kimondjuk, a lázadás az ember egyik alapvető dimenziója. A mi történelmi valóságunk… A mindennapokban a lázadás olyan szerepet játszik, mint a cogito a gondolkodás rendjében…” L'homme révolté (A lázadó ember Albert Camus)

„„Azon a napon, amikor a bűn az ártatlanság képében tetszeleg, érdekes áttétel folytán az ártatlanságot szólítják fel önigazolásra.” L'homme révolté (A lázadó ember Albert Camus)

Ma ezeket a napokat éljük. A mai világban a bűn naponta és ezer formában szólítja fel az ártatlanságot, az erényt és már a tudományt is, hogy igazolja önmaga létjogosultságát…”

Amerika: „Az 1980-as és 1990-es években a gyermekek és nők szexuális zaklatásával kapcsolatban „újonnan felmerülő bizonyítékok” két hisztériahullámot is kiváltottak. Az egyiket a visszanyert emlékezet terápia indította el. Felnőttek, akiknek semmiféle gyerekkori traumáról nem volt emlékük, a terápia hatására végül hinni kezdték, hogy szexuális zaklatást szenvedtek el a szüleiktől, vagy kínzást sátánista szektáktól, olykor hosszú éveken át, aminek annak idején nem is voltak tudatában, ugyanakkor mindezt sem testvérek, sem barátok, sem orvosok nem tudták megerősíteni. Állításuk szerint a terapeuták által alkalmazott hipnózis segítségével vissza tudtak emlékezni a kisgyermekkorukban, csecsemőkorukban, sőt, nemegyszer akár előző életükben elszenvedett borzasztó élményeikre. Egy asszony visszanyert emléke szerint, anyja pókokat helyezett a vaginájába. Egy másik asszony szerint apja öt éves korától huszonhárom éves koráig molesztálta, sőt, meg is erőszakolta néhány nappal az esküvője előtt – az emlékeket azonban elnyomta, mígnem azok terápiával a felszínre nem kerültek. Egyesek azt állították, hogy megégették őket, holott a testükön nem volt nyoma égési sérüléseknek…”

„A második nagy hisztériahullámot az óvodás gyermekek szexuális zaklatásával kapcsolatos vádak váltották ki. 1983-ban a kaliforniai Manhattan Beacheban található McMartin óvoda nevelőit azzal vádolták, hogy szörnyűségeket követtek el a gondjukra bízott kisgyerekekkel: föld alatti kamrákban folytatott sátánista szertartásokon kínozták őket, szemük láttára ölték le házi kedvenceiket, és szexuális cselekedetekre kényszerítették őket. (Mindennek sem a gyerekeken, sem a házikedvenceken nyomát sem találták a hatóságok) Néhány gyermek azt állította, hogy a nevelők repülni vitték őket egy repülőgépen….” A történeteket a következő sémára épített párbeszédekkel gyermekosztályon dolgozó ápolónők szedték ki a gyerekek tudatalattijából…

Az ápolónő egy Ernie és egy Bert nevű, a nemi szervek hű másával ellátott babát használ segédeszközül…

„Ápolónő: Meséld el Ernie-nek, hogy mit történt.

Gyerek: Nem.

Ápolónő: Enyje, enyje (rábeszélő hangon) Kérlek meséld el… Kérlek meséld el… Kérlek meséld el…Hogy segítsünk? Meséld el Ernie-nek, hogy mi történt veled. Súgd meg neki… Hozzád ért valaki itt? (és a baba vaginájára mutat)

Gyerek: Nem.

Ápolónő: Hozzád ért valaki itt? (és a baba popsijára mutat)

Gyerek: Nem.

Ápolónő: Súgd meg Bert-nek.

Gyerek: Nem értek hozzám.

Ápolónő: Ki nem ért hozzád?

Gyerek: Az óvónénim nem ért hozzám. Senki nem ért hozzám

Ápolónő: Bárki nagy, bárki felnőtt hozzád ért?

Gyerek: Nem.”

Történtek hibák, (de nem én tehetek róluk) Az önigazolás lélektana Elliot Aronson és Carol Travis

A jegyzőkönyvekbe az került, hogy a kisgyerekek elfojtották a traumatikus élményeiket.

Kelly Michaels óvónőt, száztizenöt rendbeli erőszak vádjával negyvenhét évnyi börtönre ítélte az esküdtszék, közvetett bizonyítékok alapján. Öt év múlva a fellebbviteli bíróság szabadlábra helyezte, miután bizonyítást nyert, hogy minden kisgyerek esetében a kikérdező „terapeuta” „ültette be” a gyermek tudatába azokat az emléképeket, amelyek olyan történetekről szóltak, hogy az óvónők mogyoróvajat ettek az óvodások nemi szervéből, a saját vizeletükkel itatták őket. stb. A többi példát inkább kihagyom, ez a kettő is elég szemléletes…

Mindennek a kiindulópontjaként egy orvos által végbélben mért lázmérés szolgált, amikor egy négyéves gyermek már nem emlékezett rá pontosan, hogy a saját anyukája vagy az óvónő mért neki hasonló módon lázat.

Mindezek a történetek, a kognitív disszonanciák gazdag tárháza, Aronson és Tarvis szociálpszichológusok gyűjtésében találhatók meg. Kötelező olvasmánnyá tenném mindenki számára, aki úgy gondolja, hogy  a pszichológiai olyan tudomány, amihez elég két fül.

A két hisztériahullám előélete az amerikai pszichoterápiás gyakorlatban keresendő. Amerikában két pszichoterápiás ágazat forrta ki magát az 1970-es évek végére. Egy konzervatív, egyetemi képzéssel megalapozott klinikai szakpszichológiai ágazat, szakmai kontrollal, intézményesített rendszerrel és szupervíziós támogatással. És miután Amerika a szabadság és az idiotizmus hazája, egy ú.n. szabadon formálódó pszichoanalitikus ágazat is teret nyert magának. Ez utóbbi, szakmai képesítés nélküli, önjelölt művelőkkel, szabad egyetemek formájában megvitatott inkább félig ezoterikus, és leegyszerűsített dogmatikus elvekkel. Valós szaktudás-bázis nélkül, sem a pszichológia terminológiát nem ismerve, sem szakmai logikával nem rendelkezve, kontroll és szupervízió nélküli laza hálózatban, magánpraxisban végzett tevékenységgel. Miközben a konzervatív iskola empirikusan megalapozott, kísérletekkel bizonyító, vagy kizáró tézisek mentén, szakmai logikával komplexen gondolkodik és szakmailag igazolt hatékonyságú terápiás protokollok mentén avatkozik be, addig a szabad pszichoanalitikai iskolák művelőinek elég volt csak egy hipnózis technikát ismerniük és néhány Freud könyvet elolvasniuk, hogy pár elkápráztató analitikai terminológiával rendszerbe tudják foglalni a pácienseik állapotát.

Mindkét hisztéria folyamatban családok ezreit tették tönkre a második halmazból kikerülő beavatkozó terapeuták, nem ritkán a saját fel nem dolgozott traumatikus élményeiket projektálva a klienskörükre. Ez a sajnálatos, helper syndrómát feltételező állapot, a legtöbb pert követően bizonyítást is nyert. A hipnózist alkalmazó terapeuták annyira bíztak a terápiás módszerükben és annyira fogalmatlanok voltak a módszer validitását illetően, hogy maximálisan elhitték, hogy minden feltárt tartalom csakis igaz lehet. Nem ismerték a hipnózis „hamis emléket” teremtő voltáról szóló gazdag szakirodalmat, a számtalan pszichológiai kísérletet, amelyek azt bizonyították, hogy a hipnotikus tartalmak racionalitás tartalma elenyésző. Egyetlen elvre építették a teljes világképüket, a szillogizmus elvére.

A kategorikus szillogizmus olyan feltételes állítás, amely két kategorikus állítás igazságát föltételezve állítja egy harmadiknak az igazságát, pl. „ha minden ember halandó, és minden görög ember, akkor az összes görög halandó.” Arisztotelész

Csakhogy az ő esetükben a két igaznak tekintett állítás, minden valóságalap nélküli és tudományosan nem alátámasztott volt. Az első állítás: a traumatikus élmény elnyomható a tudatalattiba, a második: a hipnózis csak és kizárólag valid (igazi, megélt) emlékeket hív elő. Ennek a két torzításnak a következménye, hogy a hipnózissal előhívott emlék igazságtartalmához nem férhet kétség. De a szillogizmus elve ezeknek a terapeutának az esetében hamis szakmai tézisekre épült és két hamis állításból csak egy harmadik hamis állítás következhet. Ennek esett áldozatául sok ezer család és maga a pszichoterápia is, mint tudományosan megalapozott tézisrendszer. Évtizedekre sérült a kongruens mivolta.

És még egy gond van ezzel az Arisztotelészi szillogizmussal, mégpedig az, hogy visszafelé nem igaz. Nem minden ember görög és nem minden halandó görög. Így az ügyek bizonyítása is csak kognitív disszonanciai folyamatokon keresztül valósulhatott meg. Tudniillik a tényként közölt, de meg nem történt abúzusok nem tették racionális módszerré a hipnózist és nem tették szakértővé az elfojtások mindent elfedő képességében hívők halmazát.

Miért írom le mindezt?

Bagdy Emőke professzorasszony védelmében. Bár, nem szorul védelemre. Az enyémre főleg nem. De ez legyen a hála és lojalitás kifejezése felé mindazért, amit tanulhattam tőle. Mert erre a korszellem miatt van most égetően nagy szükségünk.

A mostani idők sánta szillogizmusait ma is hasonló kaliberű „szakemberek” igyekeznek tézisként beállítani. Ma az eszmék és ideológiák felülírják a természeti törvényeket és ha mindez tézisként kezeljük, akkor oda jutunk, hogy Bagdy Emőke professzorasszonyról egyszer csak leíródik az a vád, hogy szakmaiatlan.

A lázadó generáció, akiknek egyre nehezebb már bármi tudományosan korszakalkotót alkotni és leírni, hiszen előttük oly sok felvilágosult elme, már közel százszázalékosan leírta a világunk működését, ez a lázadó generáció nem tud mást tenni, mint kételkedik a már leírtakban.  

Kételkedik, mert nincs tisztelet és elfogadásviszonya az előtte haladókhoz, nincs lojalitásszála, nem tűri a tudásból fakadó fölérendelt viszonyt sem, nincs benne tisztelet a bizonyított kompetenciák iránt sem. Nekik hát nem maradt más, mint a hit a paradigmaváltás szükségességében, hogy ők is valakikké tudjanak válni, nyomot tudjanak hagyni. Így elérkeztünk ahhoz a naphoz, amikor a dogmák és a kompenzáló elbizakodottság vegyülete a tudományosság és korszakalkotó képében tetszeleg és elég agresszív áttétel folytán magát a tudományt szólítja fel önigazolásra.

Van egy rossz hírem a korszakalkotók számára. A korszak már meg van alkotva, többek között Bagdy Emőke által is. Azon ma már csak torzítani lehet és a torzítás ritkán növel értéket, ritkán konstruktív. Most sem az...