Boldog békeidők...

 

Némely elemeiben szándékosan eltúlzott írás következik, főleg a személynevekben és tevékenységekben... Az azonosulások elkerülése érdekében. 

Boldog békeidők…

Amikor még mindenki az volt, aki.

Amikor még nem értett mindenki mindenhez IS.

Nem volt ennyi atomtudós, pedagógiai szakértő, krízisintervenciós szakember, dietetikus, vájár, keleti tudományok doktora, pszichológus, mikrobiológus, bármilyen szakterület szakorvosa, vadgazda és környezetvédő, csillagász és közgazdász. Ennyi vegyész és infektológus, futballbíró, vízügyi mérnök, hadtörténész és élelmiszermérnök…

Biztos még vagy száz foglalkozást kihagytam…

Ma egyik pillanatról a másikra, ha az élet úgy sodorja a szálakat, az új közbeszédtéma úgy termi a szakértőt, mint nyári eső a csigát.

Boldog békeidők…

Amikor még Krusevnyáckiné Krumplihéj Etelka pongyola szemfelszedő nem osztotta ki méla undorral, szigorúan lefelé nézve, Özvegy Trappistáné Tánczos Amálkát a nyugdíjas zongorahangolót és énektanárt. Nem olvasta rá ország-világ előtt a bűneit, nem nevezte nettó hülyének pusztán annak okán, hogy egy kukkot sem értett abból, amit Amálka a japán virágkötészetről írt, szerény kis, jázminillatos véleménybokrétájában.

Amikor Tahovics Ödömér a nyolcosztályt is távoktatásban végzett útkaparó nem ugrott még neki virtuális torokmetszéssel és gazdagon beígért tökönrúgásokkal, dr. prof. Békésszentanatalfay Teodor Kazimír, vegyészprofesszornak a kémia tudományok, Bruckner Győző-díj várományosának, fennhangon ordítva minden mondatával, hogy „Semmit sem ér kérem a diploma, ha emberség nincsen.” „...és nehogy már egy ilyen agyonművelt íróasztalhuszár mondja meg nekem a víz fagyáspontját, mert nálunk a víz nem fagy be az itatóba még mínusz negyven fokon sem, oszt punktum.”

Boldog békeidők…

Amikor nem fütyült még a virtuális szél, ennyi virtuálisan rögtön, helyben elítélt ember virtuálisan himbálódzó lába alatt…

Amikor még csak a kert kerítésén át, odakönyökölve nézték együtt a barackfák bomló szírmait a szomszédok a „Lesz-e pálinka?” kérdéskört mazsolázgatva, és senkit sem érdekelt, a másik politikai hovatartozása…

Amikor még nem köptek hegyeset, gyűlölettől sercegőt valakik, ha rendőrt, katonát, tűzoltót, mai újkori szokás szerint orvost, nővért, pszichológust láttak bárhol, hanem megálltak és ha máshol nem, legbelül tisztelegtek, vagy ha okuk volt rá, mélyebbre húzták a fejüket a két válluk közé…

Boldog békeidők…

Akkor még nem jártunk egy „kocsmába” mind.

Nem frusztrálta "A" ember tudása, társadalmi pozíciója, elismertsége, sikeressége, tehetsége, szerencséje, képessége… vagy hazudott önképe… "B" embert. 

És "B" ember emiatt nem kényszerült nagyot, vagy még nagyobbat hazudni, másnak lenni, megfeszülve törekedni, fenntartani, mást mondani, mutatni, másként emlékezni. Nem kényszerült emlékezni, hogy mit mondott korában másként, érdekből következtetve, hogy mi mást mondott, mutatott, és mindebből nem kényszerült szorongani, szorongani, szorongani… kivetkőzni magából.

Nem kényszerült elveszíteni önmagát és ennek fájdalmában nem szülte meg szándékát, hogy elpusztítsa a másikat, -aki őt emlékeztetheti a hamisságára-  önmagában is, virtuálisan is, arról álmodozva, hogy egyszer valóságosan is… minden nap.

Boldog békeidők…

Tengap arctalan agresszív frusztrált, téveseszmékben élő tömegek virtuálisan koncoltak fel egy fiatal doktornőt. 12 éve szakdiplomázott, azóta intenzív ellátásban a szakmáját nagyon magas szinten gyakolró, oxyológia és sürgősségi orvostani ismeretekkel bíró és krízisorvoslást is egyetemi szakvizsga szinten elsajátított kiváló szakorvost. Valamint egy virológus-genetikus kutatót. Mert objektív képet adtak a magyar járványügyi helyzetről és felhívták a figyelmet az egyéni felelősség végkifejletet formáló képességre, erejére. A maszk használta és az oltás szükségessége mellett áltak ki, mint a járvány elleni intézkedések legszélesebb rétegeket érintő és leginkább sorsfordító elengedhetetlen intézkedései mellett. Szigorúan szakmai szempontjaik alapján, kínosan kerülve bármilyen politikai felhang elkerülésére, fogalmazták meg mondandójukat. 

Egy perc kellett és már megjelentek a szakmai hitelüket megkérdőjelező, jellemzően politikai nézeteik alapján meghatározható ítészek.

Hitelrontás, rágalom, és masszív jelzők hullottak rájuk arctalanok és teljesítmény nélkülek "tollából" sűrű tömött sorokban. 

Boldog békeidők, amikor még az értelem és a teljesítmény nem szorult védelemre...