2022. november 1.
Tíz kilométer futás, hogy valahol legyek, ami olyan mintha
ott lennék, ahol lennem kellene.
Part, hegy, hold és szikla. Pár törött kopott halászhajó.
…de legalább csillagok…
Egy gigantikus épület mögöttem. Kiszűrődő fények és halk zene.
Lehetne ünnepibb vagy megértőbb talán.
Bennem gyász van. Veszteség és szomorúság.
Gyertyát hoztam gyújtani, tengerbe sírni könnyeim.
Siratni halottat és élőt is talán.
Múltat és lassan reményvesztett jövőt.
Nincs templom, nincs sírhant, nincs feszület.
Csak az ég,
és fölöttem a fakó csillagok.
Valószínűtlen véletlen, hogy egy novemberi fagyos estén
látok egy hullócsillagot?
Novemberi fagyos estén égi jel az égen.
Reményt adó, simogató üzenet?
Hogy a szilánkosra fagyó szíveket odaátról is melengeti a
szeretet?
Nincs templom, nincs sírhant, nincs feszület.
Csak egy kereszt medál a zsebemben.
Kulccsal zörren, apró fémkacaj.
Hangos gyufa sercen a tenyeremben.
Gyertyaláng lobban egy üvegben, lobogtatja a szél is.
Tenyérrel takarom, melege átizzik ujjamon.
Ma megtört arcomra sárga fényt szór,
megcsillantja a sós könnycseppeket.
Sós a kereszt …csókolom.
Nincs templom, nincs sírhant, nincs feszület.
Tenger mosta konok sziklán állok, innen nézem a széles
szomorú világot.
Ridegen áll felettem a harapott hold, tompa fénye kevés ködpárában
kúszik,
pislognak rám rozzant halászbárkák lámpái, alattuk fekete a
tenger,
nincs fénytükör.
Csak a fekete hegyek ölelik karéjba a csendes vizet.
Partnak fut egy-egy fekete hullám
csobbanásuk idegenül hat rám,
hideg világ,
kihűlt szívem tovább dermeszti.
Nincs templom, nincs sírhant, nincs feszület.
Állok a szélben, vacogó fogakkal, gyertyafénnyel melengetem
kezem.
Nézem a partot könnyáztatta fátyolon át, az elmosódó fényeit,
ahogyan mára elmosódtak lépteid és a kezed mindig paprikás
illata.
Elmosódott a hangod, a kalácsod íze. A nekem varrt kisruha.
Csillag lettél, lehulló felettem.
Az égből rám néző tekintet.
Ma itt állok, itt sírok érted.
Ahol nincs templom, nincs sírhant, nincs feszület.
Nagyon szép, szívbe markoló ❤️
VálaszTörlés