Balzsam
Tegnap a szokásos hétvégi nagybevásárlás során egyszer csak
ott volt előttem a polcon.
Ugyanolyan színek, csak talán a flakon mérete változott. Az
emlékeimben, - lehet, hogy az életem legelső emlékeiről mesélek most, -
magasabb, karcsúbb és szélén bordázott volt a balzsamot rejtő „üveg”. Merthogy
üvegnek neveztünk akkoriban mindent, amiben valamilyen folyékonyabb állagú
dolgot tároltunk, független attól, hogy milyen anyagból is készült.
Hozzd az üveget kincsem! - mondta nekem minden este,
megnyugtató kedves hangján. Éppen kibontotta a rakoncátlan, hosszú, búzamező
színű tincseimet. Kicsit húzta, mert itt-ott a Nap, meg a szél, vagy télen a
kötött meleg sapka, tavasszal és ősszel a babos kendő összebogozta estére a
hajzuhatagot. Éppen bontotta, mint minden este, hogy szép legyen és fényes,
sima és csinos, majd fürge újjakkal befonta két vastag varkocsba. Közben
simogatta a mindig őröltpaprika illatú kezével.
…és mindig beszélt hozzám, hol történeteket mesélt, hol meg
pont arról esett a szó, amit éppen csináltunk. Ha a hajamat fésülte, akkor
arról mesélt, hogy egy kislánynak miért fontos, hogy mindig szép csillogó és
illatos legyen a haja.
A hajbogozást minden este fürdés előzte meg. Ebben az időben
a "fönti" konyha szürke, rideg kőlapjaira letett lavórnyi víz volt a
fürdőkádam. Álltam bokáig a vízben, ő meg szivaccsal csorgatta rám a
szappanhabos, langyos, opálos levet és alaposan átdörzsölte a kerti játéktól
fekete térdeim. Néha bizony csípett, mert egy-egy horzsolás is megbújt a koszréteg
alatt, ilyenkor a fájdalomtól könnyes szemeimet egyenként csókolta és
igyekezett a kannából tiszta meleg vizet csorgatni a sajgó sebeimre és még
szelídebbre váltott a hangja. Azt hiszem nem is ismertem nála szelídebb hangú
embert.
A konyha minden évszakban hideg volt. Télen borzalmasan
hidegnek éreztem, ilyenkor a mozdulatai meggyorsultak, nagy vászon törölközőbe
bugyolált és iparkodva dörzsölte szárazra a vézna kis testem. Ölben vitt a
tisztaszobába, hogy a talpam ne érje a hideg kő. Ott bedugott a dunyha alá,
háttal fordított önmagának és elkezdte kifésülni a fa hajkefével a tincseimet.
Ez maga volt a biztonság.
Tisztaság, lassan átmelegedő ágyneművászon, simogatás és
újra csak szelíd szó. Minden mozdulata valami rendbetétele a napnak.
Kitakarítása. Hogy ne vigyünk az éjszakába, a nyugalomba semmi oda nem illőt.
Akkoriban ez a lezárás adta a mindennapok legnyilvánvalóbb rendjét.
Amikor mindennel végeztünk, rám adta a maga által varrt
hálóinget és elhangzott a mondat… Hozd az üveget kincsem! – és én már futottam
is. Átmelegedett és felszáradt talpakkal csattogtam a hajópadlón és kacagtam,
mert mindig utánam suhintott szelíden, mintha csak el akarna kapni és jól
meggyömöszölni.
Két kezébe vett egy mogyorónyit a sárga, ismert illatú
balzsamból és előbb a saját kezeire kente, majd mindkét pici kezem belefogta a
tenyerébe és simogatta. A száján a szelíd szó még csendesebb lett, alig
hallható „Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem…”
Ezt nem volt szabad. Más időket éltünk. Ez volt a mi közös
titkunk...
Mellém bújt és én a karján aludtam el, puha és illatos
kezekkel, fonott hajjal, fehérítőtől ropogó hálóingben.
Csak egy pillanat volt ezt újra átélni a bolt polca előtt.
Este bekentem a fiam kezét.
Visszaidezted,szinte tapintható közelségbe.Koszonom szépen, újra és újra neked.
VálaszTörlésAz én nagyim is ezt a krémet használta, itt az illata az orromban... És ha nála aludtunk, mi is mindig ezt az imát mondtuk el vele villanykapcsolás után... De rég volt és de jó volt... Tényleg kapható még?
VálaszTörlés