Amikor átölelt az Isten (Ady után szabadon…)

 

Amikor a testem, lelkem összetörve vittem, lenézett rám és átölelt az Isten.

Egy idegen arcú.

Talán arca sem volt.

Csak a nyilvánvaló jelenléte.

Térdeltem egy szőnyegen, a könnyes, taknyos nyálam összefolyt.

A mintát néztem, hogy egyáltalán hol vagyok?

Egy idegen országban, egy idegen templomban, egy idegen atya simogatta hajam és kántált, idegen nyelven, idegen éneket.

Mégis ismerőst. Ősi dallamot.

Lélekkel hallottat, talán.

Ahogyan a zokogás is ismerős volt, ami rázta a vállam.

Hány éjszakán és magányos nappalon volt a társam.

Ahogy a fohászom is, az alkum, vagy a haragom.

„Istenem, hol vagy? Nélküled nem megy, bárhogyan akarom. „  

 

Nem tudom, hogy mi vitt oda?

Az utolsó szalmaszál? Valami vak hit, hogy az életem fonala nem érhet véget.

Hogy van, ki csomózza még össze, erős boggá kösse.

Szakadhatatlanná. Elég időre még.

Hogy miért ide mentem, miért idegen Istent kerestem?

Miért rogytam idegen mintákra, idegen rojtokba kapaszkodó árva?

Talán, hogy megértsem…

Egy az Isten.

Egy Isten sok arccal,

de sok ember sok harccal, sok hittel, sok szóval, leírni nem tudja,

hogy

Egy az Isten.

Csak az ember sokféle.

Meg a név. A templom, a szőnyeg rojtja, a jel és a történet.

Az örökölt meséknek van ezer arca.

Ezért nem ér véget soha az ember harca.

 

De az ember mindig ugyanazt meséli el.

A kegyelmet.

Más nyelven, más szóval, más hittel, más sóhaj.

De a lényeg ugyanaz.

„Édes Istenem” mond ölelő imát százezer ember, százezerfélén.

…és a végén.

Mindig ott áll az Egy Isten.

 

Benne van a megeredő könnyben, az imára kulcsolt kézben, minden ölelésben,

a biztató tekintetben, a nyugtató szóban,  

minden folyóban, minden virágkehelyben,

ami másként láttatja a világot.

A szőnyeg mintájába, az idegen kéz tenyerében, a hangban, a dalban,

a gondolataikban mellettem, ahogy ott álltak.

Megrendülten, némán, értem lépve, értem kérve.

Kegyelmet.

 ...és ott, akkor...

Amikor a testem, lelkem összetörve vittem, lenézett rám és átölelt az Isten.

„Erős vár a családod.

Szeresd úgy, ahogy van,

az egész világot.”