XianNa történetei

"A pillanat volt ez, mikor az éjszaka elválik a nappaltól, az alvilág a felvilágtól. S talán más is kettéválik ilyen pillanatokban. Az utolsó másodperc ez, mikor a világi és emberi mélység és magasság, fényesség és sötétség még érintkeznek, mikor a szunnyadók felriadnak nehéz és gyötrő álmaikból, a betegek felnyögnek, mert érzik, hogy vége az éjszaka poklának, s következik az áttekinthetőbb szenvedés; a nappal rendszere és világítása feltárja és szétbontja mindazt, ami az éjszaka sötét zűrzavarában görcsös kívánság volt, titkos vágy, nyavalyatörős indulat." Márai Sándor Fényt kívánok mindannyiunkak, a sötétség zürzavaros görcseit elűzőt. Elsimító érintésket, oltalmazó csókokat, bizonyosságot adó szavakat. Sokat. Akkor még mindig minden rendben lesz. Az érkező évben is. ...és köszönöm, hogy itt valahogyan időnként velem voltatok.

  1247 és a megelőző évek jelentős történelmi történései a világban, IV. Ince pápa kiátkozza és megfosztja a trónjától II. Frigyest, helyette Holland Vilmos kerül a trónra. Granada Ibn Ahmar mór uralkodó segítségével elszakad az Almohás dinasztiától és megépül az Alhambra.   A mongolok legyőzik IV. Béla királyt a muhi csatában, az Arany Horda bekebelezi Oroszországot, Ögödej Nagykán halála okán Batu kán visszatér a hazájába, a kánválasztásra. Jeruzsálemben véget ér a keresztes lovagok királysága. Kubiláj kán meglapítja a Yüan-dinasztiát. 1247-ben Kínában a Song Ci, által összegyűjtött és szakkönyvé rendezett gyakorlati tudáson alapuló ismeretekkel megjelenik a világ első igazságügyi orvostani kézikönyve, A bűnök elsöprésének összegyűjtött jegyzetei címmel. Song Ci magasrangú hivatalnok és halottkém az ismeretek összegyűjtésében a VI. században élt Xu Zhicia (492-572), az első, a holtestek hivatalos vizsgálatát végző orvos, szintén első írásos jegyzeteitől kezdte a gyűjtést...

  Hálás vagyok. Hálás vagyok mindazoknak, akik az életem részei és szeretnek. …és azoknak is, akik már nem részei az életemnek és nem szeretnek és nem is tartanak szerethetőnek. Hálás vagyok, mert megtanítottak választani és elengedni. Elengedni azokat az embereket, akik nem állnak készen arra, hogy szeressenek engem, vagy bárki mást, aki fontos nekem, talán leginkább önmagukat. Önmagukat jól és szépen. A legnehezebb dolog, amit valaha is meg kell tennünk az életünk során, az ez a választás, mert talán ez lesz a legfajsúlyosabb döntésünk is, ami biztosan kihat az életünk következő szakaszaira. Mert a legnehezebb dolog felülbírálni konvenciókat, akár szívből fakadó elkötelezettségeket, hűségesküt, örök barátságot, vagy életre szabott más viszonyokat, gyakran a vér szavát, akár genetikai örökséget .   Sok idő, néha nagyon sok idő kell ahhoz és számtalan nem túl kellemes tapasztalás, hogy rájöjjünk végre, senkit sem szerethetünk önmaga helyett. Bármi is a kapcsolatu...

    Megint szép szavakba csomagollak. Hálába és örömbe. Mint télidőn zuzmarás ködben az ágat a dér. Mint ott az úton a szilánkos fák alatt, emlékszel? öleltél és én a szívemmel láttalak.   Megint álmokba és vágyakba,   mint amikor tavasz járt a kertek alatt. Táncoltunk a fűben, emlékszel? virágszirom fátylak hulltak, és mi mentünk kéz a kézben, szív a szívben, dacból is gyúrt szövetségben, térdig fűben, égig hitben, és amikor riadt hajnali ébredésben megnyugtató érintésben, magam mellett tudtalak.   Megint pillanatokba és forró lázba, mint amikor homokot pörgettél a lábujjaim közé, emlékszel? a kék ég ölelt és a nyugodt tenger, ringatóztunk szerelemmel könnyű borral és sós csókkal, lépdeltünk a habos parton a napnyugta felé.   Megint bizalomba és reménybe, mindenből a pont elégbe, vasárnapi szendergésbe, őszből télbe. Emlékszel? akkor is, hogy vártalak, tüzet nézve, karjaidban a fájdalmam...

  Azt ismerjük, hogy a cipésznek mindig lyukas a cipője, az ács házának meg beszakad a teteje... A gyógyász meg akár egy-két hétig is halogatja a saját nyavalyájának kezelését.  De ma már nem halogathattam tovább, mert a fiúk a vacsoránál a megszokott érzékenységgel vizslatták az arcom, „Anyácska baj van? Mi a baj?” kérdésekkel kényszerítették ki belőlem a válaszokat. Igen, két hete elfogyott a galagonyateám és két hete semmilyen nyugati vészmegoldás vérnyomáscsökkentő sincs itthon. Két hete nincs időm magammal foglalkozni. És most bizony érzem az agyamban fütyülő gőzt. Nem látom a tányéron az ételt és komoly önuralom kell ahhoz, hogy ne essek le a székről. Persze, négy túlképzett laikus terapeutával élek együtt, akik, ha nem vigyázok, akár a konyhaasztalon is megműtenek. Az egyik azonnal vérnyomásmérőt hozott, a másik az akupunktúrás tűket. A harmadik meg boldogan izzította a moxarudat, hogy alaposan megfüstöljön büntetésül.  Miközben kénytelen voltam hallgatni a jogos s...

  Akkor tört el valami, amikor előkerült a kapanyél a furatokkal. Nem kényszer szülte, hanem a zsenialitás gondolatának diadala. Nálunk a karácsonynak nem volt nagy misztériuma, csak egészen aprócska. Nem rogyadozott a fa minden évben új díszektől. Évről évre ugyanazok a kicsit kopott, kicsit törött, a csillagszórók által megperzselt, fénye vesztett üveg vagy tükörgömbök és más alakzatok kerültek fel a fára. ...és úgy forgattuk őket a színes cérnákon, hogy ez legkevésbé látsszon. Meg a nagypapám, néhány kályhacső festékkel ezüstre festett diója, megtartva a dobozokban, az előző évből, az azóta sem párolgó, erős vegyszeres festék gőzeit és csillámosra rajzolva az ujjbegyeinket, ha megfogtuk valahol véletlenül. Meg a fogcsorbító, nyálcseppentő kemény, százszínű papírba csomagolt szaloncukrok. Nálunk a karácsonynak nem volt gazdag ajándéka. Néhány csomag édesség, narancs, nápolyi, mogyorókrém, Télapová formált csokoládék, néha egy-egy könyv, vagy színes filc okozott földöntúli...

  Negyven perc… Talán ennyi volt visszatérni. Elköszöntem az utolsó betegemtől, összecsomagoltam és beültem az autóba. Millió vízcsepp prizmája szórta szét az utcai lámpa fényét a szélvédőn és az autó ülésének hidege vesébe markoló görccsel jelezte, túl régóta áll az épület előtt. Rég volt már reggel, az érkezésem órája. Megbeszéltük, ha indulok felhívom, hogy mire megérkezem, kisétáljon a parkolóba. Lassan szokta meg a szemem az esti fényket. Lassan gurultam, hogy időt adjak. „Elindultál?” - szólalt bele fáradt hangon a telefonba. „Ne siess, exitem van, covidos. Sok a papír. És még ki kell vetkőznöm mindenből.” „Jól van, nem sietek” - válaszoltam. Exit… hidegen csengett a fülemben a hangja. Egy rövid kis szó, mint egy éles kés, ami visszavonhatatlanul elmetszi valaki életének a fonalát. Holnap egy számmal magasabb lesz egy számadat. Holnap majd újra halljuk, hogy ennyi meg ennyi többségében idős, krónikus beteg hunyt el.  …és mi holnap is eltekerjük a csator...