XianNa történetei

Negyed század. És mind a mai napig képtelenség elfelejteni. Képtelenség felfogni, elfogadni és meggyászolni. Képtelenség pontot tenni az „ügy” végére. Képtelenség túllépni rajta. 1995 július 10. Potočar, az akkumulátorgyár udvarára szorult több ezer ember, zömében muzulmán menekült megnyugtatására Ratko Mladić tábornok érkezik a holland békefenntartókkal őrzött enklávé kerítéséhez. Megpaskolja egy nyolcéves kisfiú arcocskáját, megkérdezi a nevét, majd a következő megnyugtató mondatokat közli a riadt, reménykedő tömeggel. „Ne féljenek semmitől. Csak lassan… Elsőnek menjenek a nők és a gyerekek. Harminc autóbusz áll a rendelkezésükre. Átdobjuk önöket Kladnja felé, onnan már a felszabadított területek felé tovább tudnak menni. Csak semmi pánik. Engedjék előre a kisgyerekeket és a nőket. Nehogy bármelyik kisgyerek is elvesszen… Ne féljenek semmitől, senki semmi rosszat nem fog önökkel tenni.” Majd megfordul és az ott összegyűlt sajtó képviselőinek elmondja, hogy a bosznia...

Aleksandar Sapic szerb világklasszis vizilabdázó búcsúlevele Benedek Tibor magyar világklasszis vizilabdázóhoz... "Az elmúlt évek legszörnyűbb hírét kaptam: minden idők egyik legnagyobb vízilabdázója, Benedek Tibor elhunyt. Nem is tudom, hol kezdjem, rettenetesen nehéz nekem, mert sosem fogom megbocsájtani magamnak, hogy neki sosem mondtam el, amit most fogok. Tiborral csaknem tizenöt éven keresztül játszottunk egymás ellen. Ő balkezes, én jobbos, úgyhogy egymás oldalán szerepeltünk, számtalanszor szemtől szembe, akár a válogatottjainkról, akár a klubcsapatainkról volt szó. Ezt persze mindenki tudja, de azt nem, ami most következik. "Tibor volt az egyetlen vízilabdázó, akire igazán felnéztem, akit imádtam és tiszteltem, aki az egyik legnagyobb motiváló erőm volt, hogy fanatikusan dolgozzak és szinte spártai életet éljek a pólós pályafutásom során. Hat évvel volt idősebb nálam, szóval, amikor tizennégy voltam, ő már világhíres. Azóta követtem a pályáját, figyeltem, ahol és aho...

Reggel óta nem tudok szabadulni a gondolattól… de gyakorlatilag már napok óta nyomaszt. Be-be tör a tudatomba, ahogyan ez az olyan embereknél szokott, akik saját „élmény” alapján érintettek a témában. Ma reggel óta, a tömény hányingert igyekszem legyőzni, a fizikai valóságban is. Lelkileg, meg átvitt értelemben meg azután, a leírhatatlan állapotot… Néhány napja írt nekem egy ismerősöm néhány sort. Az a néhány sor egy kérdés volt csupán, hallottam-e, hogy meghalt Benedek Tibor. Álltam a telefonom kijelzőjét bámulva a konyha közepén, a kezemben egy edénnyel, üveges tekintettel és nem értettem, hogy mi történik. Hogy ki? …és miért kérdezi ezt tőlem? És most akkor ez igaz? …és, hogy... Ez lehetetlen… NEM! Ő nem hallhatott meg. A szomszéd Béla bácsi is túlélte ugyanezt a betegséget a maga hetven plusz évével... Mert, hogy ez így működik nálunk "érintetteknél". Mindig van egy listánk. Valaki valakihez képest biztosan több eséllyel küzdi majd meg ezt a gyötrelmes utat. Ha Béla...

2017.04.03. „Azon a napon megértettem mindent. Azon a napon elfogadtam mindent. Azon a napon béke lett, mikor elengedtem mindent.” Egy tibeti Buddhista kolostorba többféle módon juthatsz be. Megvásárolod a belépőt, ha van ilyen, vagy bedobsz egy jelképes adományt az arra fenntartott urnába. Besétálsz, körülnézel, gyönyörködsz, de zavarban vagy, hogy mit is látsz. Mennyiféle Buddhát, meg még egyéb mérges arcú emberalakokat, próbálod helyretenni és magadban hasonlítani a már ismerthez, a te keresztény világodhoz az összehasonlíthatatlant. Ahol lehet, készítesz néhány fotót. Ahol nem, sokan ott is… Nézed, ahogyan mások füstölőket gyújtanak, dobsz némi alamizsnát a gyűjtődobozba és azzal a tudattal, hogy bizonyára nem ártott az elmormolt saját imád, boldogan, hogy itt is jártál, távozol. Lehet úgy is érkezni, hogy tudod, hogy hová is érkezel, hogy te magad is, valamilyen félidegen módon mégis része leszel a helynek. Tudod, hogy érkezéskor mindig át kell lépni a küszöböt, soha sem szaba...

Valljuk be, legtöbbünknek Tibetről a Hét év Tibetben című filmből van némi romantikus elképzelésünk. Ott jártamig nekem is csak ez az alapom volt, illetve néhány útleírás és fotóalbum, amit csendes estéken nézegettünk utunkat tervezgetve. Ha Tibet, mint földrajzi terület szóba kerül, zavarban vagyunk és azonnal a Himalájára gondolunk, legfeljebb Nepálra vagy Lhászára. Aki már látott „természetfilmeket” az Tibetet valahová, a Dalai Láma korábbi székhelyéhez köti és mindenképpen ritkán lakott magas hegyek láncolataiként képzeli el. Ma az, hogy mi minősül Tibetnek, igen csak képlékeny fogalom. Ugyanis a legtágabb értelemben vett Tibet 2,5 millió négyzetkilométer és valóban magas hegyek és fennsíkok láncolatából áll. Az átlagosan 4900 méter tengerszint feletti magassággal a Föld legmagasabban fekvő területe, amelyet az utóbbi néhány évtizedben a „világ teteje”-ként szokás emlegetni. Mi úgy döntöttünk megnézzük magunknak a világ tetejének egy makacsul önrendelkező szegletét. Ahol, bár a N...

Kicsivel több, mint 830 kilométer az út Szecsuán tartomány Chengdu városa és Qinghai tartomány Xiahe városa között, már ha nem hagyatkozunk a Google térképre, hanem megnézzük a kilométer-órát induláskor és érkezéskor.   Az út 2008-ban épült, addig nem létezett. Illetve komolyabb gépjárművekkel járható út nem, csak állatkaravánnal járható ösvény.  Még mai is h elyenként velünk párhuzamosan a hegyoldalban futott a régi útszerű kavicsos, murvás lélekvesztő, amin alig fért ebármilyn jármű.   Nem is arra tervezték, hanem állatkaravánokra, ló- és jak málhákra. Az évszázadok során van, ami soha sem változik, pl. a ló és jak-karavánok, vagy éppen az állatok terelési iránya továbbra is megmaradt ...az új, aszfaltúton is. Ennek örömét élvezhettük lépten-nyomon, amikor több tíz/száz egyedből álló gulya ment át keresztbe az úton előttünk, vagy nagyon gyakran jött velünk szemben a teljes útszélességet lefedve, mert a gulyásnak az út könnyebb terep volt, mint az utat szegélyező meredek...