XianNa történetei

  „Elveted a tettet, kinő belőle a magatartás. Elveted a magatartást, kinő belőle a jellem. Elveted a jellemet, kinő belőle a sors.” Hamvas Béla   Talán hatéves volt. Talán még annyi sem. Élete első judo versenyén szurkoltunk neki. Még nem tudott olvasni, de azért szeretett volna maximálisan felkészülni. Ezért az övvizsgára és a versenyre úgy tanulta meg a fontos szabályokat, hogy felolvastuk neki és megtanítottuk, mint a verset. Ő akarta így. Azután ott állt a tatami szélén és kicsit riadtan pislogott felénk. Láttam, hogy nagyon zavarja valami. Vele szemben az első versenytársa, egy picurka copfos kislány. A rakoncátlan szöszke fürtjei két fonatból lógtak erre meg arra. Nagyon elszánt volt. A judogi nadrágszára felhajtva, hogy rá ne lépjen, a felsőt meg küzdelmesen húzgálta az öv alatt, mert annak a csücske, széle is a térdét verte. Majd összeroppant a picurka termete a nehéz szövésű ruha alatt. Miklós állt vele szemben, három fejjel magasabban és meghajolt és elkez...

    Most, hogy tudjuk, hogy mit jelent az, hogy biogén, hogy az valami, ami minden élő szervezetből származik. Tehát ahogyan korábban írtam, származik az én szervezetemből is, meg a tiédből is, a származik a gabonáéból, a répáéból, a tyúkéból, malackából, meg a paradicsomból és tarkababból is, mindenből, ami élő és fehérjéket tartalmaz. És már azt is tudjuk, hogy ezek a fehérjék nem végtelenített életciklussal léteznek, hanem egyszer csak megáll bennük az élet és elkezdenek lebomlani. Ekkor keletkeznek a hosszú láncú bonyolult fehérjeszerkezetekből az őket alkotó aminosavak dekarboxileződésével, széndioxid felszabadulásával és elvesztésével az aminok. Így már tudjuk, minden, amit nem a tányérunkon lehelte ki a lelkét, az bizony már bomlásnak indult és tartalmaz biogén aminokat. A lélekkilehelés pillanatától a szájig, gyomorig tartó út hossza határozza meg, hogy mi mennyi biogén amint tartalmaz. Minden, amiben elkezd megmurdelni a fehérje, az vagy megrothad, elfolyósodik, vag...

  Lehettünk volna mások, te meg én. Hajthattam volna ringató öledbe fejem. Lehettél volna valóban anyám, anyám. Olyan édes, mint másoké. Őszinte óvó szóval az ajkán. Lehettél volna, aki ágyam mellett ül riadt hajnalon, amikor a függöny ránca vet árnyékot arcomon. Vagy lázat csókolhattál volna forró homlokomról, félelmet ölelhettél remegő vállaimról, csendesítve kalapáló szívem, becézve résre csukott szorongó szemem. Csicsíja bubúja… Álomba ringató, szelíd nyugalmat hozva kezeid, párnám csendben simító. Vagy lehettél volna támaszom, vigaszom, biztatóm is akár. Tett, amit bizton másolni tudok. Hang, ami elcsitít miden kétséget. Ölelés, ami elűz minden rémséget. Lehettél volna meleg otthonom. Váró, hívó, visszasíró. Lehettél volna kegyelem, Biztató szó és nem csak fegyelem. Lehettél volna a fény, mert én árnyként követni vágytam lépteid. Lehettél volna ki nem tépi szét egy gyermek álmait. Lehettél volna értem való. Kíváncsi, törődő, ...

  Egy pici félkör alakú salter ablakon keresztül kommunikáltunk velük, előre hajolva igyekeztünk a lyukon kívülre közvetíteni legalább valami minimális empátiát. Az első napokban mindenképp.  Később a szaporodó tapasztalatok birtokában ez már egyre nehezebb és nehezebb lett. Valami, amitől a lélek szeretne elhatárolódni, de már nem lehet. Soha többé nem lehet. Involválódsz és részese leszel sorstragédiáknak és meg nem adott életesélyeknek. Az első kérdés, mindig az volt, hogy benne van-e már a neve a „kockás” füzetben? Sokan először jöttek, ekkor elővettem fiókból a kockás füzetet meg a vonalzót és ott, előttük elkezdtem megvonalazni az újabb lapot. Időt adtam, hogy rendezzék a gondolataikat. Ők meg vártak. Türelmesen. A lyukon át nem láttam az arcukat, csak, ha nagyon mélyen előrehajoltam. De láttam a kezüket. Összekulcsolva, ahogyan egyik agyonszorítja a másikat. Vagy ellilul a táska fülén, kifehéredett ujjpercekkel. Volt, aki zavartan matatott. Volt, aki mereven á...

  ...A fájdalom nevel, formál bennünket a legeredményesebben. A legmélyebben bevésődő leckéket a fájdalom diktálja. A testi, lelki fájdalomé egyaránt. Mélyebben rója a rovátkákat a memóriánkba, idegrendszerünkbe, a szívünk rostjai közé és a DNS-ünk szekvenciáiba, mint a szeretet. A fájdalom mutatja meg nekünk, hogy honnan és mikor meneküljünk, mit kerüljük el és ha nem tudunk menekülni, hogyan keményítsük meg önmagunkat és éljük túl, akár a legnagyobb fájdalmainkat is. Az menekülésre nekem professzionális mintám van. Amikortól az „eszemet tudom”, mélyen bevésődött szituációk sorozatának emlékképei törnek elő a memóriám legrégebbi rétegeiből. Helyzetek, amikor a primer kötődésem sérült, vagy érzelmileg meghatározó mintát kaptam a menekülésre. Mert az anyám, a legkülönfélébb konfliktushelyzetekből kimenekült. Egyszerűen elment onnan és ezzel lezártnak tekintette a helyzetet. Napokra, nem ritkán hetekre bezárkózott saját világába és kizárt onnan minden ignorálandót. Beleértve ...

  Általában a kályhánál szoktam kezdeni, hogyha egy témát komolyan veszek.  Ilyenkor hosszú okfejtés következik. Most sem lesz ez másként.  A pedagógus sztrájkról fogok írni.  Saját értékrenden átszűrve a történéseket. A szemüveg szubjektív. Ezúttal is fenntartom a tévedés jogát.   Fogunk e valaha is szembenézni a biológiai valóságunkkal? …és annak megfelelően, tudatosan alakítani az életünk és elfogadni, hogy időszakos, ciklikusan visszatérő biológiai hiányosságokkal és alkalmatlanságokkal élünk együtt?  Vagy mindezt továbbra is sértőnek tartva önmagunkra nézve, kárhoztatjuk a világot, mert észre meri venni hormonális esendőségünk?   „…amikor egy alkalommal a Yale egyik oktatója ismertetett egy állati viselkedéssel foglalkozó tanulmányt, feltettem a kezem és megkérdeztem, hogy milyen eredményeket talált a kutatás a nőstények viselkedésére vonatkozóan. A professzor úr félreseperte a kérdésem, mondván: „Soha nem alkalmazunk nőstényeket efféle ku...